Új életem mindennapjairól mesélek

Tudom, üres lett a fészek.

Egy főútvonalból egyszercsak egy kertvárosi, többutcás mellékutcák lettünk. Az útvonalra persze bármikor visszatérhetünk, akár emlékeinkben, akár a szocializációt tekintve, tapasztalatainkban, akár újabb találkozásokat és felfrissüléseket megélve.

Amit átadtatok az életnek, lehet, hogy százszorosan kapjátok vissza. Hiszen az anyaméh AJÁNDÉKA a gyermek. Ajándéka, meglepetése, de nem tulajdona.

Ezt mondja az Írás :) (Teremtés könyve, 22.1-19)

Ábrahám áldozata ¹

^„Ezek után az események után történt, hogy Isten próbára tette Ábrahámot, és így szólt hozzá: "Ábrahám, Ábrahám!" "Itt vagyok" - felelte. ²Akkor ezt mondta neki: "Vedd egyetlen fiadat, akit szeretsz, Izsákot, menj Morija földjére, s ott mutasd be égőáldozatul azon a hegyen, amelyet majd megnevezek neked." ³Másnap reggel Ábrahám korán fölkelt, fölnyergelte szamarát, magával vitte két szolgáját és a fiát, Izsákot. Miután fát hasogatott az égőáldozathoz, fölkerekedett, és elindult a hely felé, amelyet Isten mondott neki. ⁴A harmadik napon Ábrahám fölemelte szemét, és messziről meglátta a hegyet. ⁵Ábrahám azt mondta a szolgáknak: "Maradjatok itt a szamárral. Én és a fiam elmegyünk imádkozni, és utána visszatérünk hozzátok." ⁶Ábrahám tehát fogta az égőáldozathoz szükséges fát, s fia, Izsák vállára adta, ő pedig kezébe vette a tüzet és a kést. Így mentek egymás mellett. ⁷Akkor Izsák megszólította Ábrahámot: "Atyám!" Az válaszolt: "Igen, fiam!" ⁸Ez azt mondta: "Lám, itt a tűz és a fa, de hol a bárány az égőáldozathoz?" Ábrahám így felelt: "Isten majd gondoskodik bárányról az égőáldozathoz, fiam." Így mentek tovább egymás mellett. ⁹Mikor megérkeztek arra a helyre, amelyet Isten mondott neki, Ábrahám megépítette az oltárt, rárakta a fát, megkötözte a fiát és az oltárra helyezte a fa tetejére. ¹⁰Akkor Ábrahám kinyújtotta kezét, vette a kést, hogy feláldozza a fiát. ¹¹De az Úr angyala rászólt az égből és azt mondta: "Ábrahám, Ábrahám!" "Itt vagyok" - felelte. ¹²Az folytatta: "Ne nyújtsd ki kezedet a fiú felé és ne árts neki. Most már tudom, hogy féled az Istent és egyetlen fiadat sem tagadtad meg tőlem." ¹³Amikor Ábrahám fölemelte szemét, látott egy kost, amely szarvánál fogva fennakadt a bozótban. Ábrahám odament, megfogta a kost, és feláldozta égőáldozatul a fia helyett. ¹⁴Ábrahám így nevezte a helyet: "az Úr gondoskodik", ezért mondják mind a mai napig: "a hegyen, ahol az Úr gondoskodik". ¹⁵Azután az Úr angyala az égből másodszor is szólt Ábrahámhoz, ¹⁶és mondta: "Magamra esküszöm - ez az Úr szava -, hogy mivel ezt tetted és egyetlen fiadat sem tagadtad meg tőlem, gazdagon megáldalak. ¹⁷Utódaidat megsokasítom, mint az ég csillagait és mint a tengerpart fövényét, utódaid elfoglalják majd az ellenség kapuját. ¹⁸Utódaid által nyer áldást a föld minden népe, mivel hallgattál a szavamra." ¹⁹Ábrahám visszatért szolgáihoz. Elindultak, és együtt mentek vissza Beersebába. Ábrahám Beersebában maradt.”

Az életünk gyökereiben nem változhat meg, Belőletek nőttünk és a Jeki nagyszülőkből. Edus papának is köszönhetően egy nagyon fontos és értékeiben tartalmas film épült belénk, ami talán minden normát magába foglal... Aminek a dalait ma is kívülről énekeljük, ketten. Csak már nem a tetőtérablakból. :o)))

https://www.youtube.com/watch?v=6j5iDcp2pXc&feature=related
Ugyanazok maradunk, csak máshol élünk. Ugyanazt az embert szerethetitek tovább, ugyanazokkal a jó- és rossz tulajdonságokkal, amiben bővelkedünk mindketten. :o) A jó tulajdonságaink egészen mások, így ezt majd remekül élvezhetitek, ha egyszer megöregedtek. :o) A nehezebb kör, a rossz tulajdonságaink meglátása és elviselése, hiszen gyakorta a Ti tükreitek vagyunk. De így legalább közösen tudunk fejlődni a mégtartalmasabb élet felé. :o)

Most egy új időszak ajtaja van nyitva előttetek, Rajtatok áll, hogy beléptek-e rajta vagy a küszöbön vesztegeltek. Ketten vagytok. Ugyanúgy ketten, mint 30 évvel ezelőtt. Használjátok ki az időt, ezt az időt, mert bízom benne, hogy néhány év múlva Ti is új feladatot kaptok! :o) És ugyanannyit nevettek majd (mert akkor már miénk a bosszankodás), mint rajtunk a slagot feliradalós, sárral szomszéd fiúkat kenegetős csínytevéseinken...

"Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az ÚR mondott neki. "

(Lukács 1.45) (2010. augusztusi életige)

Az én kis szívemcsücske kedvenceim... Az Eucharist és a Jel.

https://www.youtube.com/watch?v=k3gBYjnKJ8I

Eltelt az első fél év, amióta megbérmáltak. A képen                       Simon András "A küldetés kezdete" című rajz látható.

Az én küldetésem az emberek szeretetében és szolgálatában rejlik. Mások életminőségének javításán, főként sérült emberek esetében. Ez a küldetés és az ebben való hivatástudat egyre mélyebb bennem. Jól érzem magam benne, boldogsággal tölt el, szárnyakat kapok és mindennapos visszajelzéseket. Már ha csak arra gondolok, ahogy  Pál atyám minden nap vár és örül nekem és ahogy ez Dorkában is megvolt. Boldog vagyok. :o)

A minap épp egy dicsőítésre gyűltünk össze, csak mint kisközösség, próba gyanánt, hogy a következő szolgálatokra készüljünk. Az első dal is a Szentlélekhez szólt és nagyon szeretem, de az utolsó, a Jel, a kedvenc, a mindent eláruló, a legszeretettebb dal. Ugyan Ákossal mostanában alig van kapcsolatom, mégis, mint aki megérezte, hogy nekem ez pont most fontos, javasolta, hogy ketten énekeljük. A kapcsolatunk alapos tükörképe az apukámmal való kapcsolatomnak, néhol tűz és víz, máskor tiszta és mély, mint az Alpok levegője Rosenheimban. Ákossal ez a dal, azonban kettőnk között a Jel. A jel arról, hogy "a szeretet soha el nem múlik". 

Igen, ez nem egy könnyű helyzet kedves olvasóm és tudom, hogy aggódsz emiatt te is (bárki is légy, csak hozzám közel). Én már nem aggódom.

Sokat beszélgettem erről Petővári Ágival és még másik két barátnőmmel.

Ez egy valóban nem könnyű helyzet. Jó pár hétbe beletelt, míg ezt elmagyaráztam magamnak és feldolgoztam. Megemésztettem, jelként megkaptam, hogy próbáljam elfogadni. Elfogadni azt a tudatot, hogy azáltal, hogy én mindent odaadtam, akár többszörösen visszakaphatok mindent.

Az idő elhaladt és én "kiöregedtem". Normális esetben az emberek ennyi idősen nem szakítanak, gyógyír képpen egy kapcsolatra, hanem összeházasodnak. Majd a terheket vagy cipelik egy életen át vagy elválnak. Én radikálisan ellenszegülve ennek, szakítottam, mert már nem volt meg a pozitív végeredmény "a gyerekeim apja" kategóriának. Mert nem tudtam volna a gyerekem szemébe nézni, hogy ő segít a háztartásban, miközben az apja a tévét bámulja vagy a hobbyjának él vagy épp miért nem imádkozik velünk este vagy étkezésnél.

Talán akkor ezt nem is latolgattam igazán, mert egy rószaszín köd volt bennem, egy hit a cél felé, hogy vannak még olyan férfiak, akire én vágyok. Hogy vannak még olyan tulajdonságú emberek, akik nekem kellenek. Akiben bízni tudok. Bízni, mint társ, családfő vagy mint apa.
És akik észrevesznek, engem is. Akik megérinthetőek és valósak.

Valóság, többségében hideg vízzel. Elváltak. Már nem huszonéves fiúk, hanem, ahogy az anyukám mondaná, fiatalemberek. Akik biztosan sokmindent megéltek, megharcoltak, túléltek, megtapasztaltak. Akik már be tudják tölteni, Istentől kapott szerepüket, miszerint Ádám leszármazottai és nem holmi Ádámkák. Férfiak, nem fiúk.

Akik egy dolgot biztosan megtanultak. Ezekután kizárólag "ketten, HÁRMASBAN" van jövője a házasságuknak.

Egy Évával és egy kettejük között lévő ÉLŐ szállal, Istennel.

https://www.youtube.com/watch?v=v-fozo2vGGM&feature=related

Nem ezt vártad, nem így mondták.
Mást ígért a szív és mást a száj.
Megint tél van, megint fázol.
Pedig azt mondták, hogy jön már a nyár...

Homokba kell írni a szót, ami annyira fáj.
Hagyni kell, hadd vigye a szél!
Homokba írni a bűnt, amivel megbántott más.
Mielőtt megjegyezhetnéd.

Oda kell menni, megölelni,Akkor is,
ha nem te vagy a hibás!
Odamenni, esélyt adni,elengedni minden tartozást!
Hogyan tudnál tovább lépni,
Amibe' hittél, az már nem a tiéd
Hogy lehetne bekötözni azt a sebet,
Ami szíveden ég.

A Sopronban töltött hetünk alatt sokat nevettünk, mind a négyen.

Éppen Dorkával zsákmányként játszottam a földön.

Sz: - Megeszlek, ham-ham-ham!

D: Nagyokat nevet.

B: - Ó, Szilvó, ne edd meg kérlek, Dorkát!

Sz: - Miért ne enném meg?

B: - Mert akkor nem lesz testvérem.

Aztán felborítja Dorkát és átöleli. :o)

Egy fárasztó és nyűgös nap végén…

Sz: - Dorka, ha nem fogsz a bőrödbe férni, feladlak csomagba, a Maminak, Bécsbe!

B: - Jaj, ne Szilvó, akkor nem lesz testvérem!

Sz: - Rendben, akkor megvárom míg megszületik a kistesód, jó?

B: - Jó. Utána már feladhatod. :o)))

Egyik éjszaka egy férfinek volt egy különös álma. Azt álmodta, hogy a tengerparton együtt sétál Jézussal. A lábnyomok a férfi életútját ábrázolták. Az egyik pár lábnyom az övé, a másik Jézusé volt.

Mikor a férfi életének az utolsó szakaszához ért, visszatekintett az egész életére. Azt vette észre, hogy életének legnehezebb időszakainál, csak egy pár lábnyom van a homokban, nem pedig kettő.

A férfit nagyon nyugtalanította a dolog, így Jézushoz fordult és ezt kérdezte: "Uram! Te azt ígérted, hogyha melletted döntök, akkor egész életemen át velem leszel. De ahogy végignézem az életemet, a legnehezebb időszakoknál csak egy pár lábnyomot látok. Én ezt nem értem! Miért éppen akkor hagynál magamra, amikor a legnagyobb szükségem van rád!"

Jézus szelíd hangon így válaszolt:
"Drága gyermekem, Én szeretlek téged, és soha nem hagynálak magadra! A legnagyobb megpróbáltatások és szenvedések ideje alatt valóban csak egy pár lábnyomot láthatsz. De ez csak azért van, mert akkor a karjaimban hordoztalak."

Mary Stevenson

"Egy idő után megtanulod a finom különbségtételt a kézfogás és az önfeladás között.
És megtanulod, hogy a vonzalom nem azonos a szerelemmel
és a társaság a biztonsággal.
És kezded megérteni, hogy a csók nem pecsét és a bók nem esküszó.
És hozzászoksz, hogy emelt fővel és nyitott szemmel fogadd a vereséget, a felnőtt méltóságával, nem pedig a gyermek kétségbeesésével.
És belejössz, hogy minden tervedet a mára alapozd ,
mert a holnap talaja túl ingatag ehhez.
Egy idő után kitapasztalod, hogy még a
napsugár is éget, ha túl sokáig ér.
Műveld hát saját kertecskédet,
magad ékesítsd fel a lelked,
ne mástól várd, hogy virágot hozzon neked.
És tanuld meg, hogy valóban nagyon sokat kibírsz.
Hogy valóban erős vagy.
És valóban értékes. "

Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak
erőt kérek a hétköznapokhoz.
Taníts meg a kis lépések művészetére!

Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és
forgatagában idejében rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és
tapasztalatokat!
Segíts engem a helyes időbeosztásban!

Ajándékozz biztos érzéket a dolgok fontossági sorrendjében, elsőrangú
vagy csak másodrangú fontosságának megítéléséhez!
Erőt kérek a fegyelmezettséghez és mértéktartáshoz, hogy ne csak
átfussak az életen, de értelmesen osszam be napjaimat, észleljem
a váratlan örömöket és magaslatokat!

Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben mindennek simán kell mennie!
Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek,
kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó
ráadásai, amelyek révén növekedünk és érlelődünk!

Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt, akinek van elegendő bátorsága és szeretete az igazság kimondásához!
Az igazságot az ember nem magának mondja meg, azt mások
mondják meg nekünk.

Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit.
Kérlek, segíts, hogy tudjak várni!
Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk van a bátorságra.

Add, hogy az élet legszebb, legnehezebb, legkockázatosabb
és legtörékenyebb ajándékára méltók lehessünk!

Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a kellő pillanatban és
a megfelelő helyen – szavakkal vagy szavak nélkül – egy kis jóságot
közvetíthessek!

Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől!
Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van!
Taníts meg a kis lépések művészetére!

Bizony, hihetetlen, de eltelt a második év is. Külön, egyedül, talpon maradva, szikáran, Istennel.
A mai nap hasonlóan nehezen indult, mint két évvel ezelőtt. Akkor a szülői háztól való elszakadást kellett ízlelgetnem. Most valami egészen mást.

A tudat, hogy magadért vagy felelős és nincs senki veled, néha nagyon fejbe tudja suhintani az embert. Mögötted van a családod és a barátaid, akik támogatnak és ülsz egy jókora tenyérben. Néha már annyira fáradt vagy, hogy nincsenek lábnyomaid, mert az ölébe vett az Isten.

Az elmúlt év érzelmekben volt hihetetlenül gazdag. Köszönöm ezt nektek! Mindazoknak, akikkel megéltem a hétköznapinak nem mondható eseményeket. :o)

Részben megpróbálok most erről beszámolni nektek…

(A 2008. szept. 1-től dec. 31-ig terjedő időszak még fejlesztés alatt áll. :o) )

Október 23. Áki beköltözik az albérletbe

December 1-től roráték a Stephansdomban

December 4. „ŐK!” Tudatosul bennem a bérmaszülők személye :o)

December 7. Györe Anna Boróka keresztelője

2009. január 7-től Pál atya életét segíthettem

Január 18. Böjte Csaba mise, Dorka áhitata

Január 26. Szilvó+Ákos+Lívia = SzÁL

Január 30. Indul a német tanulás

Február 18. Becker Eszterrel közös születésnapi buli, Monarchia Étterem, Bécs

Február 15- 17. Anya hét

Február 16. Andre Rieu koncert, Edus papa jóvoltából, Anyával

Február 26. Áki nagypapája meghalt

Március 13. Schubert templom, Pál atyával keresztúton

Március 20. Hangfelvétel - Zenecsoport, Am Tabor Plébánia

Március 23. Élet a Lélekben szeminárium kezdete :o)

Április 9. Stephansdom, Lábmosós mise Frédi atyával

Április 25. Életgyónás, Piliscsaba

Április 29. Megvettem életem első Dirndl népviseletét! :o)

Május 9. A szentlélek szétáradása

Május 10. Bérmálásom, Bécs, Deutschordenskirche

Május 23. Nagymarosi Ifjúsági Találkozó a bécsi ifjúsággal :o)

Május 24. Hálaadó szentmise az Örökimádás templomban, ajándék: az Eucharist zenekar szolgálata a misén

Május 28- Június 1. Pünkösd, Csíksomlyói zarándoklat

Május 30. Döntés a jövőnkről

Június 1. Meghalt Eszter

Június 4. Nők Lapja cikk a Cs. Nagy családról

Június 12. Eszterünk temetése

Június 5. Lange Nacht der Kirchen

Június 6. Búcsú Ákitól

Június 15-26. Dorka és Szilvó Judendorfban

Június 22. Pál atyánk öregek otthonába vonul.

Július 4. Gáborom diplomát kap. :o)

Július 11. Böjte Csaba mise Budapesten

Július 17-20. Petővári Ági Bécsben

Augusztus 10. Bécsbe út Frédi atyával

Augusztus 23. Dorka élete első önálló lépései

Augusztus 25. Eucharist dicsőítő koncert

Augusztus 29-30. Apás hétvége Budapesten :o) Mozi, Pápa kiállítás, Lumen Christi koncert

"Nem vagyunk terapeuták, nem hordunk fehér köpenyt, és soha nem vagyunk fáradtak! A világ egyik legszebb és legnehezebb szakmáját űzzük, és rajtunk kívül szinte senki nem érti, mi az, hogy KONDUKTOR. A fekvő megelőzi a csoportost, és nem örülünk, ha az emberek azt hiszik, hogy gyógytornászok vagyunk.
Büszkén gondolunk a 156-os buszra, a jól sikerült Zárókra és a remek intézeti konyhára...
Szeretjük a priccset és a pálcát, a fokosszéket és a kislovaglót. Itt dolgozunk Buda szívében,komplexitásban mi vagyunk a császárok, és igenis nálunk dolgoznak a legszebb nők! Pető Intézet, Mi így szeretünk!"

Dorka nagy fába vágta a fejszéjét és azt hiszem, mindannyiunkét. :o) Négy héten át Judendorf-Strassengelben kap fejlesztést, terápiákat egy rehabilitációs intézetben, ahol gyerekeket és felnőtteket is kezelnek mozgásszervi, idegrendszeri sérülésekkel. Az első és az utolsó hetet az anyukájával tölti, a középső kettőt pedig velem. A hétfői, kora reggeli indulás mindhármunkat elriasztotta, de aztán Dorka zenehallgatással töltötte az időt, Judittal pedig információkkal bombáztuk egymást. Most két hétig másból sem fog állni az életem, mint „anyuka” leszek, így próbáltam minden kérdésre választ kapni és azokat pontosan befogadni. Vicces, hogy milyen pici, apró, nüansznyi dolgok befolyásolhatják egy gyerek napirendjét vagy jókedvét. Egy tervet is kaptunk már a hétre, hogy melyik nap, pontosan mikor és hol kivel és milyen foglalkozásunk lesz. És mindezt természetesen németül… ;o)

A szobánk egy csuda világos, földszinti kis kétágyas, barátságos appartman. Mindenünknek van helye, Dorka is biztonságosan tud közlekedni és az erkélyünkön sok-sok kavics van, így kedvenc időtöltéssé vált már múlt héten a kavicsdobálás. Naponta három étkezést kapunk, nagyon finomat, a klinika éttermében. Nagyon jól jött az, hogy étteremben, sok emberrel kell étkeznünk, nem mondjuk csak a gyerekekkel a gyerekosztályon, mert így Doresznak tanulnia kell, hogyan is kell ilyen helyen viselkednie. Ez egy fontos célunk. Elég jól haladunk vele. A kisasszony minden alkalommal azzal van elfoglalva, hogy az éhes pocakját megtömje, így nem rosszalkodik. Szerencsémre.   

Hétfőre három foglalkozás volt tervezve. Az első egy járásfejlődést segítő terápia volt. Dorkát egy mellénybe tették, amiben felfüggesztették, így kicsit repkedhetett is. Mindezt egy futópadszerű eszközön. Hátulról egy nagy szerkezet biztosította őt, a lábait és a csípőjét, és némi finomítások után, elindult a lába alatt a talaj és a gép irányításával, megadott tempóban járt. Érdekes volt őt így látni, hiszen Dorka tavaly április óta egy kézzel vezetve jár, másképpen lép, mint ebben a szerkezetben. A kis robotunk egyenes térdekkel állt, még a talpletétel is irányított volt, a térdhajlítás, a lépéshossz és minden. Tűrte, ugyan nem tetszett neki. Ez persze lehet egy cél, hogy ez lenne a 100%-os járás. Nem tudom, ez az eszköz, melyik sérültből, mit vált ki. De láttam olyan embereket is ebben, akikről látni, hogy önállóan nem fognak sajnos járni, még eszközzel sem. Bennük mi lehet? Örülnek, hogy életükben kipróbálhatták, milyen az irányított járás vagy éppen hetekig nem lehet őket összekaparni, mert ráébrednek, erre nem lesznek képesek. A következő terápia szintén új és érdekes volt számomra. Egy kisszékre ültették, majd a kis lábait két biciklipedálhoz rögzítették, ami egy mozgatható állványon volt. És ismét, megadott sebességre és időre, indulhatott is a mozgás. A passzív mozgás. Álítólag, ha a kliens aktívvá válna a folyamat alatt, azt a gép jelezné. Azaz, pedálozna. Dorkánál sajnos nem jelezte. Azonban, 3 kilométert lebiciklizett a kisasszony 20 perc alatt. A délutáni program tetszett a legjobban, amikor is Dorka mozgásáról, önellátásának egy részéről, részképességeiről egy videos dokumentáció készült. A kislány annyira összeszedett volt, mint nagyon ritkán. Szőnyegen ülve egyedül húzta le a jobb lábáról a cipőt és a zoknit, a bal lábánál is kevés segítséget igényelt. A hangokat remekül követte, lejtőn, trambulinon és sok más tárgyon, eszközön keresztül. Csodájára jártak, hogyan áll fel, tol babakocsit, ugrál a trambulinon, két kézzel labdát dob, sok tárgyról tudja, hogyan kell használni. És ez nagyon büszkévé tett. Végre kívülről is láthattam, nem csak benne a helyzetben, hogy a jég hátán is megél ez a gyerek. Ez a célom. :o)))

Kedden Dorka fáradt volt és nehezen viselte a foglalkozásokat is, de azért jó kedve volt és ez a fontos. Dekoncentrált volt és nem érdekelték a játékok. Napközben mindig elmegyünk délelőtt és délután is sétálni, így a napi 2 kilométer járásigénye bőven ki van elégítve. A délutáni programon egy szuper babakocsit tolhatott, ami remek volt a magasságához és ez nagyon tetszett neki. Tolta a füvön, a kövön, a kavicsokon és közben nagyokat nevetett. Ezt jó volt látni. Végre egy babakocsi, ami még jó az ő magasságához. Olyan peckesen lépkedett, hogy öröm volt nézni. Délután a klinika uszodájában voltunk. Dorka nagyon szereti a vizet és karúszóval élvezi is az úszást. Bármilyen fáradt, nyűgös is legyen, ezzel mindig megnyugtatható, jókedvre deríthető. A hétfő délutáni program is hasonlóan alakult, azonban egy kis baleset csúszott be a pelusba, így kimenekítettem a vízből. Kedden már egy kicsit okosabbak voltunk, egy magyar anyuka ötletelve, felajánlott egy nagyon passzos úszópelust, így azzal vágtunk neki a haboknak, de másfél óra után egy újabb balesettel. Szerencsémre a nővérek kedvesen viszonyultak hozzánk és azonnal intézkedtek. Én persze kutyául éreztem magam ettől, de nem tehet róla.

Szerda reggel volt két terápiánk, egy hétfői bicajos és egy ergo program. Ergo terápia néven fejlesztik Dorka finommanipulációját, érzékelését, helyzetváltoztatását, önellátását. Szegény mindkettőt csak tűrte, de nem nagyon akarta. Elmentünk sétálni, az a program végre feküdt Dorkának. Az osztályra visszaérkezve, megmérték Dorka hőjét és többet mutatott, mint kellett volna… 37.7 fok. Persze azonnal mondták, hogy a szobánkba kell maradni és biztosan a hasmenések miatt van, ami már egy ideje húzódik  és hívatták a doktor nénit. Aki a klinika érdekeit nézve, azonnal be is utalt minket Grazba, a gyerekkórházba. Na, Judittal azt sem tudtuk, mi tévők legyünk, mert persze megijedtünk, hogy baj van vagy ott kell aludnunk vagy ilyesmik. Így úgy határoztunk, én elviszem, mentővel Doreszt, s Judit csak akkor jön, ha nem engednek bennünket vissza Judendorfba, azaz a kislánynak komoly baja van. A mentőt megrendelték, de mikor már éppen indultunk volna, akkor jöttek rá, hogy jé, Dorka gyerek és nem tudják stabilan rögzíteni, így másik mentő kellett. A nővérek közben csatákat vívtak velem, majd aztán pillanatok alatt az én térfelemre álltak. Nehéz meccsek voltak, főleg, hogy az elején próbáltak hülyének nézni. Fél 3 volt, mire elindultunk. Grazban, a gyerekkórházban gyorsan ment minden, kedvesek is voltak. Dorka úgy tűrte a vérvételt, mintha az valami mindennapos macera lenne csak. Aztán szerencsére a doktornő alátámasztotta, hogy a vérkép tip-top és egy vírus van a szervezetében, így távozhatunk. Jupi! Gondoltam, ez gyorsan ment. Igen ám, csak a mentőre, másik 80 percet vártunk, ami egy fáradt és éhes gyerekkel, vicces helyzeteket szül. Dorka a kisbabakori traumái miatt semmilyen nyálkás dolgot vagy puha dolgot nem hajlandó megtűrni a szájában, nemhogy megrágni és lenyelni. De ha egy kislány éhes… akkor életében először, undorral ugyan, de megkóstolja a banánt, majd keresve azt, egy jó felet benyom. Aztán a mentő már a türelme végső határait súrolva megjött és negyed óra alatt visszaszállított minket a klinikára. Utána már minden újra egyenesben. :o)))

Csütörtökön délelőtt az ergo terápiát logopédiával egészítették ki. Egy óriási felfüggesztett kendőben hintáztatták, ami nagyon tetszett neki. A logopédus arcmasszázzsal készült, ami Doresznak nagyon tetszett. A terapeuta, Edit úgy tudja az ujjbegyeit használni, mintha azok vibrálnának. Érdekes látvány volt, élvezte. Edittel még gitároztak is és énekeltek, Dorka hangoztatott néhány hangot. Verena, az ergo terapeuta érdekes lány. Bűbájos. Dorkát nagy személyiségnek tarthatja és sok szó érdekli, hogy magyarul szólhasson hozzá, mert belátta, hogy úgy jobban megértik egymást. A szavak megmaradnak benne és napról napra gyarapodnak. Verena testnyomkodással érezteti a kislánnyal, hogy melyik testrészénél jár, az irányokat tanítja neki. Hamar megtalálta a gyerekhez vezető utat, Dorka figyel rá és nem hagyja ott, mint a többieket. Azonban nála is ellenőrzést tart, hogy én hol vagyok. A foglalkozáson egy illesztős játékkal is játszottak, ami hangot adott ki, ha valami a helyére került. Ez nagyon tetszett mindhármunknak. A pedagógus gyakran kéri az én ötleteimet is és ma felfedeztem néhány újabb eszközt, amit Dorka biztosan szívesen használna. Kicsi, talán 30x30centiméteres négyzetek, sokféle anyagból. Igazi talpalávalókat találtam ma, fából, parafából, legoalapból, recékkel és csíkokkal, lyukakkal. Tetszett Dorkának. Ilyen biztosan nincs az óviban, mert láttam, hogy új neki a feladat. :o) Aztán egy húsz perces kézmaszázs, itt nagyon nyugodtan feküdt, talán élvezte is. Délután Sigrid, aki szintén a motoros fejlődéséért felelős, egy nagy kád vízzel és műanyagjátékokkal várt minket és egy trambulinnal. Örömmel játszott Dorka, élvezte, hogy pacsálhat, hogy locsoljuk. A trambulinon bemutatta a tudományát, s ez tetszett a terapeutának. Mindenkit lenyűgöz azzal, hogy tudja, mi mire való. A mai nap híre, hogy ebéd után egy eperbe beleharapott három kicsit és le is nyelte a falatokat. Életében, először.  

Dorka fejlődése szemmel látható. Jó érzés most kicsit kívülállóként csak nézni, mennyi minden új dolgot tud, tavaly január óta. Persze, ezek nem csak tőlem tanult dolgok, mindannyian felelősek vagyunk érte.

A kettesben eltöltött két hét tudata nagy rémülettel töltött el, mert Dorka gyakran a hajszálaimat cincálja a hétköznapokban. Itt valamiért most van türelmem hozzá. Gondolom, nem véletlenül. Félelmeim voltak, mit szólnak majd, hogy nem vagyok családtag és egyáltalán miért pont én vagyok a gyerekkel. De ez szerencsére senkit nem zavart eddig, kedvesek velem az emberek és a szakemberek örülnek, hogy van közös szál. A némettel sincs különösebb problémám, persze jobb lenne gazdagabban kifejezni magam, de idáig mindenki megértett és segítőkész volt. Néha persze majd frászt kaptam, amikor a kórházban elémadtak egy regisztrációs lapot vagy éppen telefonon kellett intézkednem, de nem voltak félreértések és ez szuper. Éljen! Kesztyűt fel és irány előre! Ilyen helyzetek után még németül is van kedvem tanulni. Persze nem ezt a steier németet, mert alig értem, amit beszélnek. Az emberek száját nézem gyakran és próbálok kombinálni, mit is mondhattak…

Ez a két hét nekem is jó alkalom arra, hogy átértékeljek magamban helyzeteket és tényeket, újabb döntéseket hozzak és újabb terveket szőjek. És ez így jó. :o)

Azt a keresztet, ami most annyira
nyomja válladat,
mielőtt elküldte volna hozzád az Úr,
mindenható szemével megvizsgálta,
szerető irgalmával átmelegítette,
mindkét kezével méregette,
vajon nem nagyobb-e,
nem nehezebb-e a te számodra,
mint amennyit elbírsz?
Aztán megáldotta,
szent kegyelmével,
irgalmával megillatosította,
reád és bátorságodra tekintett
és így érkezik a mennyből a Kereszt,
mint Isten köszöntése, mint a te
Istened szeretetének irgalmas ajándéka.

In memoriam Becker Eszter

Meghalt Beckerné Szalay Eszter. Erre most ô azt mondaná: "A Jóisten valamiért így akarta." Ebben hiszünk mi is. Mindannyian sokat imádkoztunk érte és családjáért. Akkor maradjon életben, ha neki jó lesz, ha lesznek önfeledt, boldog pillanatai, ha örömét leli a mindennapokban. Istenhite, családja odafigyelése és gondos törődése segítette ebben. Erőt, emberséget és bölcsességet sugárzott, örömmel vállalt mindenki iránt felelőséget. Megtanultuk tőle, hogyan kell élni hitben és szeretetben, tartást nevelt belénk. Amerre nézünk, mindenhol keze nyomát látjuk. Velünk alkotott, énekelt és hegedült. Világra való nyíltságát csodáltuk. Tisztelet, szerénység, eltökélt segítségnyújtás, szorgalom, jóindulat, kivételes pedagógiai érzék, szakmai tudás és alázat, bátorság, kitartás, szeretet és hit jellemezte. Jósága és szépsége megváltoztatta a világról alkotott képünket. Különös türelemmel osztotta meg velünk élettapasztalatát, szerettük ahogyan tanított minket és ahogy mesélt nekünk. Gondolatait megismerve megtanultunk hinni a jóban. Köszönjük és végtelen hálát érzünk hogy eddig velünk lehetett, arra törekedünk és felelősségünknek tekintjük hogy a tőle tanultakat továbbadhassuk a következő generációnak.

Vidonyi Eszter (Bécsi Banda)

Bérmacsalád született. :o) Sz.Á.L (Szilvó+Ákos+Lívi)

A püspök épp a Szentlélek kalitkáját nyitogatja. Remélem passzolt a kulcs! :o)

 Az ÚR az én pásztorom...

BOLDOGAN...

 Családommal... :o)

Ákival :o) <3

... és Jani papámmal :o)))

Líviával a nagy pilanatban. :o) 

Az én kis családom. :o)

A Györe családdal. :o)

A szívét-lelkét odaadó Ificsoport. :o)

Voltunk "néhányan". :o)

 Kedves Mindannyiótok!

Hát, mit is mondhatnék...

Nagyon köszönöm, hogy felkészített erre a nagy eseményre, Péter atya, bérmaszüleim Lívi és Ákos, Feri atya, Ferenc atya, Tomi atya, Férdi atya, Pál atya, a Szentlélek szeminárium, az Ificsoport és még sokan mások. :o)

Nagy nyugalom töltötte el a lelkem, az utolsó héten, hogy a szentség felvételére készültem, vártam, akartam, kértem. Persze az ember mindig érzi, hogy még mennyi mindent nem tud, meg nem lát tisztán, de majd az életem során biztosan ezek is tisztázódnak. Jó sok segítségem lesz ebben, már most látom! :o)

A misét még a Zenecsoportunk szolgálata is ékesítette, nagyon megható volt. És az a tapasztalat és tudat, hogy bárkire is néztem, azonnal visszaragyogott és nekünk énekelt. Még sosem álltunk így egymással szemben, de nagyon nagy élmény volt látni azokat, akiket nagyon szeretek, ahogyan értünk imádkoznak, hangokba öntve.

Cserháti püspök is nagyon barátságos, meg a közösségünk felé forduló volt. Elmondása szerint neki is nagy erőt ad, egy-egy olyan szentmise, ahol ilyen lelkes fiatalok zenélnek, dicsőítenek, evangelizálnak.

A Szentírási részek (ApCsel 9.26-31, Zs 21.26-32, 1Jn 8.18-24, Jn 14.7-14) is olyan nagyon passzoltak az ünnepre, hogy csak ámultam és bámultam és élveztem. És tudtam, hogy kinek a keze van benne. :o)

Az az asszony, akit segítségemül kértem, Boldog Salkaházi Sára, május 11-én volt 110 éves, így az ő ünnepét is megültük. Biztosan nagy segítségemre lesz majd ő a hétköznapokban, a szolgálataimban. Amikor másokat szolgálok, tanítok. Az ő jelmondata, élete azt mutatja nekem, tanítja, hogy mindenhez lobogva kell hozzáállnom:

„Itt vagyok Uram, engem küldj!”

És cselekedetiben látszott Jézus tanítása, a legfontosabb törvény. Életét adta felebarátaiért, akiket szeretett. Fel tudta áldozni magát értük, úgy szerette őket.

Csoda volt még, hogy nem csak megható pillanatai voltak számomra a szertartásnak, hanem örömteli, éneklős, dicsőítős részekkel volt tarkítva, s alig sírtam.:o))) Nagyon boldog voltam és vagyok, nyitottnak éreztem a szívem, hogy most aztán már tényleg és végleg átadjam az irányítást. És a nap csodája, hogy ahogy átadtam a kormányt és sok megoldatlan problémát, már vissza is kaptam belőlük, „megoldva” vagy „feldolgozás alatt” pecsétkékkel. Ez egy nagyon nehéz döntés, hiszen hagyod, hogy az életedet az irányítsa, akivel még csak gondolatban, cselekedetekben, imában találkoztál, de nem tudod megfogni fizikailag a kezét. Jó sokáig nyúztam magamban ezt a dolgot és próbáltam üzleteket kötni az Úrral, mint egy jó zsidó. :o) De ez most nem vált be! Ennél már több kellett Neki.

Szombat este a Szentlélek Szeminárium kapcsán bérmaapám, Ákos még egy Lélekáradás estet tartott, ami különösen emelete az ünnep fényét és az ötösünk erejét, összetartozását. Ekkor letettük az életünket az Úr oltárára, hogy vezessen minket és segítse az életünket. Imádkozott értünk Ákos és idővel, mi is egymásért. Hihetetlen élmény volt, hogy nyitott szájjal, hangosan, egy templomban, nem csak egyedül, hanem végre mások előtt is ki tudtam és tudtuk mondani azt, amiről szól a mi kapcsolatunk Istennel. Azt talán nem meséltem, hogy a bérmaszülőkön kívül még 2 lánnyal szemináriumozunk. Ezt a Szemináriumot Ákos már kétszer elvégezte, s az ő Feri atya lelkivezetője segítségével most mi is részesülhettünk ebben. Az elsődleges célja a bérmálásra való közös felkészülés volt, majd útkeresgélés, átértékelés és még sok más mély gondolat.

Sajnos Pál atyám, akit Líviával gondozunk, nem lehetett ott kicsiny kis templomunkban, mert kórházban van, nagyon gyenge, de az ő segítő nénije eljött és ugyan osztrák, de boldogan ülte végig a magyar kis misénket és utána alig találtunk szavakat, mert nagyon tetszett neki, ahogy a Zenecsoport énekelt, hogy itt ennyi magyar van és minden.:o)

A szüleim is szerencsésen megérkeztek, Gáborom és Jani papa társaságában, ők is kivették a maguk örömét az ünnepből. Apa és Anya finom sütikkel készültek. Nagyon fontos volt nekem, hogy ők ketten itt legyenek. Szerintem nekik is. :o)

Aznap olyan csodálatos idő volt, mintha az ég is alleluját zengene, így a templomkertben ebédelhettünk. Huszan fiatalok, a családom és az a péceli család, Katicáék, akiket
nagyon szeretek, ők az evangélikus család. Hihetetlen beszélgetések, sok foto, finomabbnál finomabb sütik. :o) Az ebéd már 1-kor előkészületben, 2-től ebéd, majd torták, meg süti, de a kedves kis barátaim, nagy örömömre este 7-kor alig akartak hazamenni. :o) Zenei tehetségével dúsította számunkra a délutánt Peti és Misi. :o) A templomhoz tartozik egy nagy, német lovagrendi kolostor, s annak egy szolgálatrakész férfija, Bruder, nagyon sok esküvőt, kávédélutánt "levezényelt" már a konyhai eszközeivel, így nekem csak nagyon apróságokat kellett vinnem. Több tucat emberre van tányérja, pohara, evőeszköze, TÜRELME... :o)

És Pál atyám jóvoltából, még erre a számomra csoda, gyerekkori álom ruhára is tellett. :o) Amikor kiválasztottam és megvettem, olyan mérhetetlen boldogság öntött el, hogy a szívem indiánszökdelésben ugrándozott hazáig. :o)

Szóval, elképesztő volt. Nagy meglepetésemre, sok érdekes dologgal ajándékoztak meg. Bérmálási gyertyával, a ruhámhoz egy kendővel, ékszerrel, könyvekkel, virágokkal, süteménnyel, csíksomlyói zarándokúttal.

Egyszerűen felfoghatatlan az a tény, hogy ez 30 ember, akik ott voltak még délután is, odaadták nekem a vasárnapjukat és együtt tölthettük.:o)

Ez a hétvége olyan erős volt, élményekkel teli, domináló és szeretetteljes, hogy biztosan nem csak bennem, de sokunkban újraéledt a Szentlélek, átformálódtak dolgok –akár 180 fokkal is-. :o) Ez volt a legnagyobb ajándék. Köszönöm, Uram!

Maradunk szeretetben: Szilvótok

Hallgassátok meg a kedvenc dalom, ami a mise kezdő dala volt:

https://www.youtube.com/watch?v=k3gBYjnKJ8I

"Uram emlékeztess arra, hogy mellettem vagy utamon. És ahogy találkozom egy idegennel vagy egy baráttal, akkor minden egyes  találkozásba téged is bevonlak."

Tegnap ünnepeltük farsang utolsó napját, ebben az évben. Én azonban dolgoztam, s nagy szomorúságomra tisztán láttam, hogy esélyem sincs elmenni a többiekkel szórakozni, pedig ez tavaly is nagy buli volt, még ismertelen emberek között is. Ezen a napon, felbojdul az egész város, maszkokban, kifestve, színesen, vidáman, kreatívan, mulatozva járkálnak az emberek az utcákon, a járműveken. Vicces, ilyet Budapesten azért nem látam még.

A délelőtt a gyerekeké, akik biztosan szintén nagy várakozással vannak teli, hiszen mindenki egy másik bőrbe, szerepbe bújik bele, csak a játék kedvéért, hogy egymáson, egymással és egymásért nevessenek. A este és az éjszaka már a fiatalok és felnőttek mókája. Végül az én mókám is lett, mert Csé nagyon gyakran levisz a metróig, ha későig maradok. Ez a figyelmesség jól is esik, meg időt is spórolok vele jószerivel, mert gyalog, meg busszal az biztosan 15 perc lenne. Egy hosszú nap után meg van úgy, hogy már nincs kedvem baktatni.

Kicsit fárdatan, de nagy kedvvel vágtam neki az éjszakának, hogy csatlakozzam a többiekhez.  Ákos, Lívia és Martin ekkor már  egy belvárosi koktélbárban  tárták fel Lívi rejtett szuperebbnél szuperebb képességeit és adottságait. :o) Pontosan éjfélkor csatlakoztam a kis hármasukhoz. Martin szaladt a metrója után, így hárman maradtunk. A Sz.Á.L. fonogatók. :o) Elképesztő nagyokat nevettünk, többségében a másik tudatlanságán. Az információk áramlása múltbéli hurrikánokat gyártott, amik végigsöpörték az éjszakát, s még reggel 4-kor is több órával azelőtti "friss" információkon nevettünk. Végülis sosincs késő... Érdekes, hogy Lívivel, a  még nem törvényes Sz.Á.L.-mamával milyen mély a kapcsolatom és milyen részletes információk vannak a zsebünkben, egymásról. Sz.Á.L.-papa (Ákos) meg gyakran csak kapkodja a fejét. Tény és való, hogy Ákossal még nincs olyan mély és napi kapcsolatom, mint Lívivel, s ez emlékeztet az eredetemre. Arra, hogy mindenkinek megvan a maga dolga. S mindenkivel megvan a magunk kis feladata. :o))) Mindenesetre az útmutatás jól működik Ákos-módra /"Kit szeretek a Világon a legjobban..." és még sokminden más/ és nekem pedig pontosan erre volt szükségem. :o)))

Olyan jó, hogy a nap minden percében olyan emberekkel vagyok körülvéve, akikben él az Úr. A reggeleim Pál atyánál a nyugalomé. Majd itthon a napi evangélium, no meg néhány strófa e-mailban a szülőktől vagy barátoktól. Aztán a szeretett Lányok. :o) Majd napnyugvásnak telefonbeszélgetések haza vagy Lívivel, no meg találkozók, vacsorák, nevetések. Ezt most nehéz kimondani, de elértem, amit akartam... teljes az életem. Magamban is megtalálom magamat, Ákival is magunkat, másokkal is minket.

De most már megfogom a kezedet.

Járni akartam - kisgyerek - magam,
És elindultam. Istenem, de szép volna elmenni egyedül
Amoda messze!
De nagy kövek vannak az útban, nagyobbak nálam, hegyesek, kemények.
Minden lépésnél elbotlottam és megütöttem magamat.
És ott ültem a földön,
S ijedten néztem szét magam körül a nagy komor szobában.
Te meg néztél utánam, szelíden mosolyogva.
Tudtad, hogy ügyetlen vagyok és nem bír még el a lábam,
Hogy majd a földön csúszom vissza hozzád
S ijedt szemekkel nyúlok újra majd
Erős kezed után.

Most lám, itt vagyok újra és akarok járni tanulni,
És nagyon szépen kérlek: Fogd meg a kezem újra,
Még egyszer fogd meg: soha-soha többé
El nem eresztlek.

Ha fogom a kezed,
Nem félek a nagy kietlen szobában,
Sem kint a tágas, tágas messze-messze udvaron,
Sem a végtelen hosszú-hosszú utcán,
Még tán a nagy, beláthatatlan mezőre is ki merek veled menni.
Pedig ott egy nagy kutya van, aki förtelmesen ugat
És ijesztően vicsorítja a fogát.
És már gyakorta futottam előle.
De hogyha Te velem vagy, nem tudok félni tőle.
A kutya is, ha rád néz, csóválni kezdi farkát
És boldogan morogva térdedhez dörgőlődzik.

"Pallos Judit fájó szívvel, de hitében megerősödve, a maga és családja nevében tudatja, hogy férje

Varró Péter

35 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Budapesten, 2008. október 31-én.

Szeretett halottunkat a Cinkotai temető (Bp. XVI. Simongát u.) halottasházából

2008. november 14-én pénteken 11 óra 15 perckor
 
kísérjük utolsó útjára, a római katolikus egyház szertartása szerint.
Közvetlenül a szertartás után körülbelül 13 óra 15 perckor engesztelő szentmiseáldozatot mutatunk be a
Budapest Rákosfalva Szent István Király plébánia templomban
(Bp. XIV. Álmos vezér tér 1.).

EMLÉKÉT EL NEM MÚLÓ SZERETETTEL ŐRIZZÜK:

Felesége: Pallos Judit és gyermekeik: Varró Anna és Varró Márton
Édesanyja: Varró Imréné,
Nagymamái,
Judit szülei,
Keresztszülei és gyermekeik,
Unokatestvérei és családjaik,
Nagynénjei és családjaik,
Rokonai, Barátai, Szomszédai, Tanítványai, Munkatársai
és mindazok, akik ismerték és szerették Őt.

Táviratcím: Varró, 1106 Budapest, Nagyicce út 17.
                    Pallos, 1147 Budapest, Czobor u. 56/B."

Ma este olvastam a hírt, kedves Péter, hogy elköltöztél tőlünk. Nagyon megrázott. Gyerekkoromban te voltál a példa, a helyes út a közösségünkben, a cserkészetben. Mindig teli voltál optimizmussal és derűvel, pedig belülről te is véreztél. Máig emlékszem, amikor a mezőn vizsgáztattál, hogy kiscserkész lehessek, s neked kellett elénekelnem a indulót. Amint felfogtam a hírt, azonnal így is búcsúztattalak. Nagyon tartalmas gyerekkorom volt veletek, s egy tartást adtatok az életemnek, értékeket, erkölcsöt, amit mindig magamnál hordok és büszkén viselek. Apa mindig kinevetett, mikor azt mondtam, "találkozok a cserkésztestvéreimmel délután", de én ezt komolyan gondoltam. Neked akkor már nem volt öcséd, s nálunk találtál biztos utat. Peti, pénteken elbúcsúztatunk, Isten áldásával. Szeretettel: Szilvó

"Mert nekem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség! Ha pedig az életben maradás az eredményes munkát jelenti számomra, akkor, hogy melyiket válasszam: nem tudom. Szorongat ez a kettő: vágyódom elköltözni és Krisztussal lenni, mert ez sokkal jobb mindennél; de miattatok nagyobb szükség van arra, hogy életben maradjak. Erről meggyőződve tudom is, hogy életben maradok, és együtt maradok mindnyájatokkal, a hitben való növekedésetekre és örömötökre; így méginkább dicsekedtek majd velem Krisztus Jézusban, amikor ismét megjelenek nálatok."

Az egyik  szombaton Jézus  betért egy  vezető farizeus  házába, hogy  nála étkezzék. Étkezés közben  a  házigazdához fordult:  "Amikor  ebédet  vagy vacsorát adsz, ne hívd meg barátaidat, se testvéreidet, se rokonaidat,  se gazdag szomszédaidat,  mert azok  is meghívnak és viszonozzák  neked.  Ha lakomát adsz, hívd meg a  szegényeket, bénákat, sántákat, vakokat.  Boldog leszel, mert  ők  nem  tudják  neked  viszonozni.  Te  azonban az  igazak feltámadásakor megkapod jutalmadat." (Lukács 14,12-14)

Elmélkedés:
Vajon mit  adhatunk Isten  jóságáért cserébe?  Tudjuk-e viszonozni  azt  a szeretetet, amellyel Jézus  a  kereszten megváltott  minket?  Mit  tudunk viszonzásként adni Istennel mindazért a kegyelemért, amellyel segít minket az üdvösség  felé? S  amikor  eljutunk az örök boldogságra,  ugyan  mivel fejezhetjük  ki  hálánkat  Istennek?  Ha  őszinték  akarunk lenni, akkor belátjuk, hogy mindig  adósai maradunk Istennek,  aki mindenkor többet  ad nekünk, mint amit megérdemlünk. Jézus azt kéri tőlünk a mai  evangéliumban, hogy utánozzuk Istennek ezt  a nagyobb szeretetét.  Embertársainkkal  ne  azért tegyünk  jót, hogy  majd egyszer ők is segítsenek minket,  hanem legyünk önzetlenek. A  szeretetnek egy új távlata nyílik meg  előttünk, amely nem  emberektől vár  jutalmat, hanem Istentől.

(Horváth István Sándor)

Imádság:
Mária, édesanyánk, igeneddel megváltoztattad a világ sorsát. Te tudod, mit jelent kimondani és megtartani ezt  az igent. Taníts meg minket  elfogadni mindenkor  az  Atya akaratát,  mint ahogy  azt  Te  tetted:   alázattal, egyszerűen, tisztán. Légy a mi közbenjárónk, hogy Isten terve általunk  is valóra váljon. Kérd  Fiadat, hogy  példád nyomán  kimondott igenünk  egész életünkben segítsen az Atya szándékát egyre tökéletesebben valóra  váltani az egész világ üdvösségére.