Abban az időben:
Jézus látva a tömeget, fölment a hegyre, leült, tanítványai pedig köréje gyűltek. Akkor szólásra nyitotta ajkát, és így tanította őket:
"Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa.
Boldogok, akik sírnak, mert ők vigasztalást nyernek.
Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.
Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert ők kielégítést nyernek.
Boldogok az irgalmasok, mert nekik is irgalmaznak.
Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják Istent.
Boldogok a békességszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni.
Boldogok, akiket üldöznek az igazságért, mert övék a mennyek országa.
Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak titeket és üldöznek, ha hazudozva mindenféle gonoszsággal vádolnak titeket.
Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a ti jutalmatok az égben!" (Máté 5,1-12a)
Elmélkedés:
Csodálod vagy követed? A kis Eszterről már régen meséltem történetet. Valójában most sem róla szeretnék beszélni, hanem a bátyjáról, akit Marcinak hívtak. Általában a vasárnap esti misére jöttek édesanyjukkal, az apukájuk sajnos ritkábban jött velük. A nyári estéken a mise kezdetére több koldus is megjelent a templomkapuban, abban a reményben, hogy perselybe szánt pénzecske egy részét megszerezhetik jóravaló emberektől. A mise végét már nem is szokták megvárni. Marci mindig bosszankodott miattuk, nem tetszett neki, hogy piszkos ruhában vannak, ápolatlanok és pénzt kéregetnek az emberektől.
Néha egy-egy gúnyos megjegyzés is kiszaladt a száján, persze vigyázott, hogy anyja ne hallja meg. Egy baráti beszélgetésünk során szóba kerültek a koldusok, s rögtön észrevettem, hogy bizony nem szívleli őket. Felidéztem neki védőszentjének, Szent Mártonnak a példáját, aki katonaként megosztotta a köpenyét a téli hidegben fagyoskodó koldussal. A számára is jól ismert történet végén megkérdeztem tőle: "Ugye, milyen csodálatos, amit Márton tett? Tudnád-e őt követni?" Mire Marci humorosan a következőt válaszolta: "Én inkább maradok a csodálatnál, de követni nem fogom."
A mai ünnepen a földi egyház tagjaiként a mennyei egyház tagjaira figyelünk, azokra az emberekre, akik eljutottak az üdvösségre. Példaképek ők számunkra, hiszen ahová eljutottak, oda szeretnénk mi is kerülni, a mennyországba. Amit a
Ki az közülünk, aki ne tudná szeretni Jézust? Ki az, aki ne tudná követni a szenteket Jézus szeretetében? Az életszentség útja a szeretet útja. Ki ne tudna közülünk ezen az úton, a szeretet útján járni? Mi akadályozhat meg minket ebben? Az életszentségre törekvés azt jelenti számomra, hogy egyre jobban igyekszem szeretni Istent és egyre közelebb szeretnék kerülni hozzá.
És itt jön a nagy nehézség. Minél jobban engedem, hogy Isten magához vonzzon engem, minél közelebb érzem magam a szent Istenhez, annál bűnösebbnek látom magamat. Ha nem így van, akkor az életszentség útja helyett az önhittség és beképzeltség útjára tévedtem. A szent Isten közelében tehát bűnösnek érezzük magunkat. Ugyanakkor a szent Isten közelsége olyan lelki erő, amely a bűnös embert szentté képes alakítani. Ezen a pontos megérthetjük, hogy az életszentség nem egy olyan állapot, amit könnyen el lehet érni. Senki sem állíthatja magáról, hogy ő már elérte az életszentséget. Az életszentség vágy és törekvés marad bennünk mindig, s majd Isten eldönti rólunk halálunk után, hogy mit sikerült megvalósítanunk belőle.
Induljunk el bátran az életszentség útján!Induljunk el a szeretet útján!(
Imádság:
Igazán szomorú dolog, hogy olyan nagyra vagyunk egyes dolgokkal, amiket, Uram, teérted teszünk. Holott jobb volna oda sem figyelni rájuk, ha mégoly nagy számmal volnának is! Boldogok azok, akik nagy tetteket vihetnek végbe a Te dicsőségedre! Ó, Uram! Tégy engem képessé valami jóra, ha már annyira szeretsz! (Avilai Szent Teréz)
