A mai sétánk rendhagyó volt. Úgy döntöttem, felvisszük az óvó nénitől kapott kötelet, amit Dorkának már megcsomóztam, hogy hámként tudjuk használni. Sajnos még nem készült róla kép, hogyan néz ki benne, de ami a legfontosabb, hogy bármikor esne, meg tudom tartani. Azért tartom fontosank ezt a lehetőséget is bevezetni, mert szeretném apránként megvonni tőle járáskor a kezünket. Egyenlőre erre segédeszközöket alkalmazunk, amiket persze szintén tartani kell, de már a testkontaktus ezáltal megszűnőben, nagyobb önállóságot igényel. Ezt többféleképpen gyakoroljuk, amik nevetséges helyzeteket szülnek, azonban Dorka nagyon ügyes bennük és az egyensúlyérzékét remekül tudjuk így fejleszteni. Sok ötlet van, amit nem a Petőből "hoztam", hanem csak egyik reggel velük ébredtem, de nagyon köszönöm a jó Istennek, mert beválnak, s szórakoztatóak, ezáltal a járás tanulása sokkal élvezetesebb, mint amiket tapasztaltam előtte.

Felvettük a hámot és elindultunk. Dorka ebben múlt kedden még nagyon labilisan járt, magasra emelte a térdeit, kidőlt oldalra. A kötelet az elején nem fogta helyesen, mert a hüvelykujját nem távolította, ami nagyon fontos. Ősi örökségünk a majmoktól, sokkal erősebb ráfogás és fogásmegtartás érdekében. Néhányszor korrigáltam, majd ment magától. Azt vettem észre, hogyha a kisujjához hozzáérek, sokkal magabiztosabban jár, tehát még szüksége van tetskontaktusra, de ezzel semmi baj. Gondoltam, eljárunk az első fenyőig, ami kb. 10-12 métre, majd vissza. De képzeljétek, nemhogy a kapun túl, az első utcasarokig eljutottunk így. Annyira boldog voltam, hogy repülni tudtam volna. És olyan szép egyenesen tartotta magát, mint egy peckes pacika, valóban :). Reméltem, hogy a Mami és Bella épp akkor gördül majd be, de sanos nem. Pedig, kíváncsi lettem volna a reakcióra. :) Aztán visszaséta, majd az út végén leszedtem róla a hámot és jártunk csak kéz a kézben. Látszott rajta és a nagy ásításokban, hogy el tudna itt aludni (Dorka nagyon ritkán és akkor is fél óránál kevesebbet alszik, ma 1.5 óra után úgy kellett felébreszteni :). Kicsi, szívem, jól kifárasztottam! A séta végén letérdeltem hozzá, ő meg csak állt, fogta a vállamat és megsimogatta az arcom, majd odabújt. Istenem, azok a sikongatások, mikor járt! :) A bújásban benne volt, hogy "felfogtam, mi történt most, Szilvó"...