Hétfőn reggel érkeztem vissza Bécsbe. Hamar ideértünk, így a családhoz is hamarabb indultam. Arra persze már pont nem volt időm, hogy még a lakásba visszavigyem a cuccokat, így elindultam a családhoz a nagy és nehéz IKEA-s szatyrommal :) Ez azért vicces, mert a metrón, a peronnéző kamerák ki vannak vetítve kisebb televíziókra, s ott is minden ember szürke, ha belenézek, csak a zacskó kéklik :) Mint valami szent tárgy... Tény, ami tény, sokat segítettek már ezek a zacskók nekem cipekedni, túlélni, átélni, kibírni. :)))
Bandukoltam a buszmegálló felé, mikor kiabálást hallottam: Szilvó! Visszanéztem, hát Gábor apa jött mosolyogva felém. Aránylag keveset beszélgettünk még, mert ritkán találkozunk, de mindig kedves velem, meg olyan kis megnyugtatóan mosolygós. Néhány perces beszámoló a hétvégéről, s már mentünk is mindketten tovább a magunk kis dolga felé. Jól esett, hogy én ugyan észre sem vettem volna, mert a finom reggelim gondolatával voltam elfoglalva, ő mégis rámköszönt. Néhány hónappal ezelőtt hol dicsekedhettem volna el arról, hogy a "főnökömmel" csevegtem a hétvégéről? Mire 20 perc múlva a "csajokhoz" értem, már le is adta a drótot telefonon, hogy fél órával hamarabb érkezem, s találkoztunk. Megszerettem őket :)
