Vizespohár kísérlet... Amikor este lefekszel, gondolj egy nagyon fontos problémádra, amit nagyon szeretnél megoldani. Idd meg a poharadban lévő víz felét. Aludj egy jót! Reggel ébredj úgy, hogy már tudod a megoldást! :o) És hálából idd meg a másik félpohár vizet :o)
Nos, sokan tudjátok, hogy mostanában nagyon bánt engem, ez az áthelyezés dolog. Sokat tépelődtem rajta, mitévő legyek. Amikor szeptember 25-én kiderült, hogy 3 hét után áthelyeznek, Rohrdorfba, az iskolatagozatra, azonnal fel akartam mondani. Tudtam, ki dolgozik ott és azt is, nem szeretnék vele dolgozni. Aztán teltek a hetek, s szenvedtem. Hol kevsébé, hol jobban, dicséretet alig hallottam, szidást, elmarasztalást, alázó beszólásokat aktívabban. Eljött az őszi szünet, Ákosom itt volt velem, feltöltődtem, s úgy döntöttem, megpróbálom kihúzni nyárig. Csupa kedvvel jöttem vissza, persze félelemmel is, miben nem fogok megfelelni, mi lesz ismét rossz.
Hét hete dolgozok itt, s a 2., a 4., 5.,7. hét nagyon kritikus volt. Görcsölve mentem be dolgozni, azon gondolkodva, mit rontok ma majd el, hogyan gyorsítsak a tempómon, hogyan magyarázzam ki magam olyan helyzetekből, ahol rossz embernek néznek, pedig semmi ilyet nem tettem. Valahogy azt érzetem, én ide csak azért kellettem, hogy legyen egy "ügyeletes".
Rágtam magam, hogyan tudnék változni, többet adni, jobban odafigyelni, változni, okulni, s mellette boldogan élni. Az utolsó a legfontosabb. A jelenlegi munkám mellett érzem, hogy elveszek, már nem vagyok olyan, mint amikor kiköltöztem, magamba burkolózok, boldogtalan vagyok. Istenem, vajon mit érezhetnek a szüleim? Csalódott vagyok. Csalódtam magamban, hogy ennyire nem megy ez az egész... Valahol meg örülök neki, hogy kibírtam már ezt a két hónapot, mert sokat tanultam, amit egy nem stresszes helyen hasznosíthatok majd.
Isten azért rendelte most nekem ezt a munát, mert tudta, hogy van még mit tanulnom, s inkább most tör össze, mint már 10 éves tapasztalattal. Illetve remélem. Tudom, hogy minden nap velem volt, s attól még, hogy nem dicsértek, Ő megölelt minden reggel. Sok segítséget küldött. Az Apukám olyan bölcs dolgokat mondd, hogy csak nézek. Anya minden nap megörvendeztet valami jó hírrel. A szuper tesóm éjjnek idején hazafuvaroz. A pasim meg csak átölel és hagyja, hogy kibőgjem 14 nap búját. A barátnőim bíztatnak és büszkék rám. Minden nap több e-mail és üzenet érkezik, amelyikből egy biztosan nagyon sziven talál. Mit akarok még?
Mit akarok még? Egy másik állást, ahol újra magam lehetek, extrafeszütségek nélkül. Szeretnék fütyürészve hazajönni a munkából, nézegetve a leveleket. Őszinte mosolyokat látni gyerekek, kollégák és szülők arcán. Tudom, hogy nem tudok ittmaradni, Rosenheimben. Ezalatt a hét hét alatt ez is tartotta bennem a lelket, hogy milyen gyönyörű helyen élek. Szeretnék újra visszaköltözni ide.
Kedd reggelre, megittam a pohár víz felét, s meg is jött az ötlet :) Megkérdezem, beszélhetünk-e áthelyezésről, méghozzá minél hamarabb? Tudtam, hogy keresnek embert, a cégnél, mert ugye azért jó lenne náluk maradni... Úgy örültem ennek a megoldásomnak, hogy csak na :) Így mennék is, de maradnék is a cégnél :)))) Munkám is lesz és boldogabb is leszek :) Jupppiii!
Tegnap beszéltem a főnökséggel, próbálnak áthelyezést intézni nekem Starnbergbe. Starnberg Münchentől 40 percre van hévvel. Abból a városból még kb. 2km az intézet, mert egy faluban van, Niederpöckingben. Most épp a neten nem találtam róla hazsnálható térképet, az elmúlt 10 percben, de majd keresek :) Szóval, a főnökség gondolkodik majd erről... Egy képet azért mellékelek :) Ez Starnbergben készült, a tónál, nyáron, az állásinterjús utazásunk idején...
