Új életem mindennapjairól mesélek

Egy alkalommal Jézus ezt mondta a zsidóknak:
"Bizony, mondom nektek: Aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban,  aki engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert  már átment a halálból az életbe. Bizony, bizony mondom nektek: Eljön az óra  - sőt már itt is van -, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát.
Meghallják,  és  életre  támadnak.  Mert  ahogyan  az  Atyának  élete  van önmagában, ugyanúgy megadta a  Fiúnak is, hogy  élete legyen önmagában.  A Fiúnak hatalmat adott arra is, hogy ítéletet tartson, mert ő az  Emberfia. Ne csodálkozzatok  ezen! Eljön  az óra, amikor a  halottak meghallják  az Isten  Fiának  szavát,  és  előjönnek  sírjukból.  Akik  jót cselekedtek, feltámadnak  és   üdvözülnek;   akik  rosszat   tettek,   feltámadnak   és elkárhoznak." (Jn 5,24-29)

Elmélkedés:
Hogyan juthatunk a mennybe?
A világirodalom  legszebb  elbeszélései  közé tartoznak  azok  a  Krisztus legendák, amelyek megírásáért Selma Lagerlöf svéd írónő 1909-ben  irodalmi Nobel-díjat kapott. E legendás elbeszélések  közül az egyik a  mennyország játszódik. Arról szól, hogy egy napon  - ha egyáltalán van értelme  napról beszélni az  örökkévalóságban  -  egy angyal  jelentette  a mi  Urunknak, Jézusnak, hogy Szent Péter apostol igencsak búnak eresztette a fejét. A mi Urunk - elcsodálkozván  azon, hogy valaki  szomorkodhat az örök  boldogság országában - nyomban elindult, hogy megkeresse Pétert, aki a földön és  az égben is hűséges  szolgája volt. Rátalálván  a mennyország szélén  azonnal észrevette, hogy Péter  nem csak szomorú, hanem egy  kis csalódottság  és harag is ébredt szívében. A mi Urunk ennek okáról kérdezi az apostolt, aki elmondja, hogy  azért  keseredett  el  annyira és  azért akar elmenni  a mennyből, mert pár  napja meghalt  az édesanyja,  de sajnos  nem jutott  a mennybe. Péter megkérdezte az Urat, hogy nem lehetne-e valamit tenni, hogy anyja a kárhozottak közül  inkább az üdvözültek  közé jusson. Mivel  Péter hosszas beszélgetésük végén sem  akarta beismerni, hogy  anyja nem való  a mennybe, ezért Jézus elküldött egy angyalt érte, hozza fel őt a pokolból a mennybe.  Az  angyal  leszáll  a  hatalmas,  sötét mélységbe,  s   miután megtalálta, megragadta  Péter anyját,  s emelkedett  vele felfelé. Néhány kárhozott lélek  az anyába  kapaszkodott, s  ők emelkedtek  a mennybe.  Az angyal semmit sem tett  ez ellen, meg sem  érezte a nagyobb terhet.  Péter igen megörült, hogy  édesanyja  megmenekül,  de  észrevette,  hogy  anyja szabadulni akarván a többiektől kezüket megragadja, és egyenként rázza  le magáról őket, akik így visszahulltak a mélységbe. Az angyal ekkor lassulni kezdett. Már szinte  felért mennyországba,  amikor Péter  anyja az  utolsó szerencsétlen lelket is lerázta magáról, de ebben a pillanatban az angyal nem tudta tovább  vinni, s  ő is visszahullt  a mélybe.  A sírásra  fakadt Péternek ekkor a mi  Urunk ezt mondta: "Azt  gondolod, nem adnék  szívesen mindenkinek   olyan   mennyországot,   amely   a   tökéletes    boldogság? Elfelejtetted, miért éltem a  Földön? Hogy  erre tanítsam  az  embereket: Szeressétek embertársaitokat, miként önmagatokat. És amíg ez nem így lesz, nem lesz hely földön és égen,  ahol a fájdalom  és a bánat  utol ne  érné őket."

Ma, halottak napján, a földi életből eltávozott szeretteinkre  emlékezünk. Virágokat, koszorúkat helyezünk sírjaikra, és mécseseket gyújtunk, amelyek lángja az örök  világosság fényét  juttatják eszünkbe.  Abban a  reményben imádkozunk elhunyt  szeretteinkért, hogy ők már  a mennyországban  vannak Istennél. Az imént hallott legenda, amely kicsit szomorúan végződött,  sok tanulságot hordoz, amelyek közül most csak kettőt említsünk meg.
Elsőként azt, hogy a  mennybe nem lehet  egyedül eljutni. Valakit  vinnünk kell magunkkal, különben mi sem fogunk megérkezni. Aki önző módon sajnálja másoktól az örök boldogságot és másokat akadályoz az üdvösségre  jutásban, az maga  sem fog  eljutni oda. Törekedjünk tehát  arra, hogy  másokat  is segítsünk a mennybe jutni, és magunk is igyekezzünk elérni oda.
A második tanulságot pedig  Jézus szavai hordozzák: Aki  nem tartja meg  a felebaráti szeretet  parancsát,  nem  juthat el  az  örök  boldogságra.  A mennybe  csak  akkor juthatunk  el,  ha  szeretjük  embertársainkat. Az érdemszerzés ideje pedig  a földi életünk. Ezt kell felhasználnunk  arra, hogy   embertársaink    szolgálatával,   a    mindennapi   jócselekedetek gyakorlásával belépőt szerzünk a mennybe.  Földi életünk legfőbb célja  az
legyen, hogy eljussunk az  örök életre és másokat  is segítsünk eljutni  a mennybe, ahol újra  találkozhatunk üdvözült szeretteinkkel  és a  szeretet Istenével. (Horváth István Sándor)

Imádság:
Uram, te  nagy és  minden dicséretre  igen méltó  vagy; erős  hatalmadnak, bölcs mivoltodnak sem vége, se határa. S íme, teremtett világod  aprósága: az ember akar dicsérni téged. Nyakán a halál igája,  lelkében bűne tüskéje, s  az a bizonyosság, hogy  a kevélyeknek ellenállsz, s mégis,  ez a porszem  kezed alkotása között:  az ember dicsérni akar téged.
A te indításod bennünk, hogy  gyönyörűség dicsérnünk téged, mert  magadnak teremtettél minket, s  nyughatatlan a mi  szívünk, míg csak  el nem  pihen benned. (Szent Ágoston)

"Ha tehát feltámadtatok a Krisztussal, azokat keressétek, amik odafent vannak, ahol a Krisztus van, aki az Isten jobbján ül. Az odafennvalóakkal törődjetek, ne a földiekkel. Mert meghaltatok, és a ti életetek el van rejtve a Krisztussal együtt az Istenben. Mikor Krisztus, a mi életünk megjelenik, akkor vele együtt ti is megjelentek dicsőségben."

(Pál levele a Kolosséiakhoz 3)

A kép talán jó szemléltetőeszköze a mai napnak. A mai napot, szomorú szívvel élik meg sokan, mert eltávozott roknaikról, szeretteikről, barátaikról emlékeznek meg. Kimennek a temetőbe, virágot visznek, koszorút, mécsest és gyertyákat. Letisztogatják a sírokat, megkapálják a sírágyásokat. S közben könnyes szemmel, fájó szívvel elmélkednek, érzéseken, képeken, visszaidézhető hangokon,  hanglejtéseken, szókapcsolatokon, mozdulatokon.

Életünk során, hány meg hány olyan emberrel találkozunk és találkoztunk, aki mély benyomást tesz vagy tett ránk. Akinek köszönetet mondhatunk néhány olyan tulajdonságáért, ami épített minket, pozitív vagy negatív példát adott, ami vezet minket a saját kis utunkon. Remélhetőleg a tőlük kapott kis "téglákban", mindig emlékezünk rájuk, nem csak amikor az ünnepük van, hanem akkor is, amikor a kedvenc süteményüket sütjük, felvesszük a pulóverüket vagy éppen a tőle kapott értékeket adjuk tovább.

Ez a kép emlékeztessen bennünket arra, hogy a mindennapok apró cselekedeteiben ne csak a földieket szolgáljuk, hanem az égiektől kapott segítsért is adjunk hálát! Az összes szentért és szerettünkért, akik például szolgálnak előttünk most és mindörökké!

Csak rajtunk múlik, hogy földi életük megmutatkozik-e majd a dédunokáikban... :o)

Abban az időben:

Jézus látva a tömeget, fölment  a hegyre, leült, tanítványai pedig  köréje gyűltek. Akkor szólásra nyitotta ajkát, és így tanította őket:

"Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa. 

Boldogok, akik sírnak, mert ők vigasztalást nyernek.

Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.

Boldogok, akik  éhezik és  szomjazzák az  igazságot, mert  ők  kielégítést nyernek.

Boldogok az irgalmasok, mert nekik is irgalmaznak.

Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják Istent.

Boldogok a békességszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni.

Boldogok, akiket üldöznek az igazságért, mert övék a mennyek országa.

Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak  titeket és üldöznek, ha  hazudozva mindenféle gonoszsággal vádolnak titeket.

Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a ti jutalmatok az égben!" (Máté 5,1-12a)

Elmélkedés:
Csodálod vagy követed? A kis Eszterről  már régen  meséltem történetet. Valójában  most sem  róla szeretnék beszélni, hanem a bátyjáról,  akit Marcinak hívtak. Általában  a vasárnap esti misére  jöttek édesanyjukkal, az  apukájuk sajnos  ritkábban jött velük. A nyári  estéken a mise kezdetére  több koldus is megjelent  a templomkapuban, abban  a reményben,  hogy perselybe szánt  pénzecske  egy részét megszerezhetik jóravaló emberektől. A mise végét már nem is szokták megvárni. Marci  mindig bosszankodott miattuk,  nem tetszett  neki,  hogy piszkos ruhában  vannak, ápolatlanok  és pénzt kéregetnek az  emberektől.
Néha egy-egy gúnyos  megjegyzés is kiszaladt  a száján, persze  vigyázott, hogy anyja ne hallja meg. Egy baráti beszélgetésünk során szóba kerültek a koldusok, s rögtön észrevettem, hogy bizony nem szívleli őket.  Felidéztem neki  védőszentjének,   Szent Mártonnak   a példáját,   aki   katonaként megosztotta a köpenyét a téli hidegben fagyoskodó koldussal. A számára  is jól ismert  történet végén  megkérdeztem tőle:  "Ugye, milyen  csodálatos, amit Márton tett? Tudnád-e őt követni?" Mire Marci humorosan a következőt válaszolta: "Én inkább maradok a csodálatnál, de követni nem fogom."

A mai  ünnepen  a  földi  egyház  tagjaiként  a  mennyei  egyház  tagjaira figyelünk, azokra az emberekre, akik eljutottak az üdvösségre.  Példaképek ők számunkra, hiszen  ahová eljutottak, oda szeretnénk mi  is kerülni,  a mennyországba. Amit a  kis Marci  viccesen mondott, azt sok ember  sajnos komolyan gondolja mostanában. Sokan csodálják a szenteket, de ennél többre nem vágyakoznak. Úgy gondolják,  hogy a szentek életpéldája követhetetlen számukra, s gyengének érzik  magukat ehhez.  A szentek  esetében érdemes megnéznünk, hogy  mi  áll az olykor  látványos  cselekedetek  és  hősies helytállások, máskor  a  csendes szemlélődés hátterében.  És ez  a  lelki kincs, amely közös minden szentnél, nem más, mint a Jézus iránti egyszerű szeretet.  Ez  ösztönzi  őket  arra,  hogy egyszer  rendkívüli   jótettet tegyenek, máskor pedig  csendesen, alázatosan, engedelmesen  az Úr  kezébe tegyék életüket.  A szentek  nem a  maguk által  elképzelt boldogság  után szaladtak, hanem  elfogadták  azt  a boldogságot,  amit  Isten  ad.  Ezért vállalták a lelki szegénységet, a sírást, a nélkülözést és az üldözést. És ezért akartak szelídek lenni,  békére  törekedni, ezért  akarták  tisztán megőrizni a szívüket.  Megtalálták az  igazi boldogságot  és elnyerték  a örök boldogságot is, mert legfőbb céljuk az volt, hogy szeressék Jézust.

Ki az közülünk, aki ne tudná szeretni Jézust? Ki az, aki ne tudná  követni a szenteket Jézus szeretetében? Az  életszentség útja a szeretet útja.  Ki ne tudna közülünk ezen  az úton, a szeretet  útján járni? Mi  akadályozhat meg minket ebben?  Az életszentségre törekvés azt jelenti számomra,  hogy egyre jobban igyekszem szeretni Istent és egyre közelebb szeretnék kerülni hozzá.

És itt  jön a  nagy nehézség.  Minél jobban  engedem, hogy  Isten  magához vonzzon engem, minél  közelebb  érzem  magam  a  szent  Istenhez,  annál bűnösebbnek látom magamat. Ha nem így  van, akkor  az életszentség  útja helyett az  önhittség  és beképzeltség útjára tévedtem.  A  szent  Isten közelében tehát  bűnösnek  érezzük magunkat.  Ugyanakkor  a szent  Isten közelsége olyan lelki erő, amely  a bűnös embert szentté képes  alakítani. Ezen a pontos megérthetjük,  hogy az életszentség  nem egy olyan  állapot, amit könnyen  el lehet érni. Senki  sem állíthatja  magáról, hogy  ő  már elérte az életszentséget. Az életszentség vágy és törekvés marad  bennünk mindig, s majd Isten  eldönti  rólunk halálunk  után, hogy mit sikerült megvalósítanunk belőle.

Induljunk el bátran az életszentség útján!Induljunk el a szeretet útján!(Horváth István Sándor)

Imádság:
Igazán szomorú dolog, hogy olyan  nagyra vagyunk egyes dolgokkal,  amiket, Uram, teérted teszünk. Holott jobb volna oda sem figyelni rájuk, ha mégoly nagy számmal volnának is! Boldogok azok, akik  nagy tetteket  vihetnek végbe a  Te dicsőségedre!  Ó, Uram! Tégy engem képessé valami jóra, ha már annyira szeretsz! (Avilai Szent Teréz)

"Az egyik  szombaton Jézus  betért egy  vezető farizeus  házába, hogy  nála étkezzék. Az ott tartózkodók figyelték  őt. Akkor eléje állt egy  vízkóros ember. Jézus  megkérdezte  a törvénytudókat  és  farizeusokat:  "Szabad-e szombaton gyógyítani?  De  azok nem válaszoltak.  Erre ő  megérintette  a beteget, meggyógyította és elbocsátotta.  Azután a jelenlevőkhöz  fordult: "Ha valamelyiktek szamara vagy ökre  szombaton kútba esik, nem húzza-e  ki azonnal?" Azok semmit sem tudtak felelni neki." (Lukács 14,1-6)

Elmélkedés:
A mai  evangéliumban  szereplő csodás  gyógyítás  példa arra,  hogy  Jézus következetesen kiáll amellett, hogy még  a szombati pihenőnapon is  szabad irgalmas jócselekedeteket  végezni. A  csodát nem  titokban teszi  az  Úr, hanem nyíltan,  azok előtt,  akik  a  végsőkig  ragaszkodnak  a  szombati törvények   megtartásához,   s  ennek  megsértését    látják   még a jócselekedetekben is. Az irgalmasság gyakorlása ugyanis Jézus küldetésének része, ugyanakkor istenségének a  bizonyítéka. Csodái arról szólnak, hogy az Isten segít a bajban lévő vagy betegségtől szenvedő emberen. Az  isteni irgalmasságnak pedig nincs  határa, nem korlátozhatja semmiféle  törvény. Ezt az irgalmas jóságot kellene nekünk is szüntelenül gyakorolnunk  ahhoz, hogy Isten tetszését elnyerjük. (Horváth István Sándor)

Imádság:
Kérlek Téged, Jézus Krisztusom, legyen  a Te szenvedésed az én  erősségem, mely véd, őriz, oltalmaz az élet  nehézségeiben. Vérednek hullása  legyen vétkem  lemosója,  halálod legyen örök  dicsőségem,  feltámadásod  pedig táplálja bennem a reményt,  hogy én is az örök boldogság részese  leszek, aki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.

  Uram, te azt mondtad  tanítványaidnak: Ti vagytok  a világ világossága. A fény világít, szórja sugarát és elűzi a sötétséget. Engedd, Uram, hogy  én is fénysugár lehessek! Hadd vigyem az öröm fényét az emberek közé,  hiszen én is a te  kegyelmed fényességében élek! Hadd  legyek akaratod szerint  a világosság gyermeke!  Világítson az  én életem  is, hogy  a téged  kereső, utánad vágyó lelkek általam hozzád találjanak.

„Az Úr az én pásztorom,

nem szűkölködöm.

Füves legelőkön terelget,

csendes vizekhez vezet engem.

Lelkemet felüdíti,

igaz ösvényen vezet az ő nevéért.

Ha a halál árnyékának völgyében járok is,

nem félek semmi bajtól,

mert te velem vagy:

vessződ és botod megvigasztal engem.

Asztalt terítesz nekem

ellenségeim szeme láttára.

Megkened fejemet olajjal,

csordultig van poharam.

Bizony, jóságod és szereteted kísér

életem minden napján,

és az Úr házában lakom

egész életemben.”

Egy fejlesztő játszóházban épp cipőt húzunk. Indulunk haza.

B:  - Szilvó, Szilvókám, boldog vagy?

Sz: - Igen, kis Bella. És te boldog vagy?

B:  - Igen.

Sz: - És miért vagy boldog?

B:  - Mert szeretlek.

A párbeszédet megelőzte egy héttel ezelőtti beszélgetésünk. Hazafelé, kéz a kézben, arról beszélgettünk, mikor nem boldog valaki. Aznap egy szomorú hírt kaptunk, Dorkának újabb shunt műtétre lesz szüksége, minél hamarabb. Én már akkor tudtam, hogy mi, felnőttek, bizony ma nem vagyunk boldogok.

Néhány megállapítás „gyerekfejjel” a boldogságra:

• Boldog vagyok, mert a Dorkával játszhatok.
• Boldog vagyok, mert az Apa meg a Mami szeretik egymást.
• Boldog vagyok, mert a Yorki kutya ma nem szökött meg.
• Boldog vagyok, mert jók a lányok.
• Boldog vagyok, mert senki nem beteg.
  
• Boldog vagyok, mert együtt vacsorázunk.
• Boldog vagyok, mert Szilvóval sokat énekelhetek.
• Boldog vagyok, mert szeret a Mami, az Apa, a Dorka,... és még sokan mások.
• Boldog vagyok, mert reggel óvodába mehetek.

Micsoda apró dolgok tudnak boldoggá tenni egy életet!

Ma azt válaszoltam, boldog vagyok. Abban a pillanatban, azt éreztem, a lehető legjobban alakult a mai nap. Ugyan történhetett volna sokkal rosszabbul is a mai nap, „de a felhők mögül, mindig sütött a NAP”! És mivel ma volt Doresz műtéte és a jele is napocska az óviban, én azt gondolom, talán jobbra fordul minden!  

„Egy embernek fügefa volt a szőlőjében. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Erre így szólt vincellérjéhez: Idejárok három év óta, hogy gyümölcsöt keressek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki, miért foglalja a földet hiába? De az így válaszolt neki: Uram, hagy meg még ebben az évben, míg körülásom és megtrágyázom, hátha terem jövőre, ha pedig nem, akkor vágd ki.” (Lukács 13,1-9)

 
Elmélkedés:
Tragikus haláleseteket vagy más emberi szerencsétlenségeket látva a legtöbben azt kérdezik, hogy miért történt mindez? Az ószövetségi időkben elterjedt volt az a vélekedés, hogy a szerencsétlenség azért éri az embert, mert bűnös. Ezen következtetés azonban nem minden esetben igaz a gyakorlat szerint, hiszen nyilvánvalóan bűnös emberek jómódban élnek sokáig, míg a becsületesen embereket egyik baj után a másik éri. E problémával foglalkozik Jób könyve, amelynek egyik tanulsága az, hogy a bajokkal Isten próbára tesz minket, ugyanakkor az újjászületés lehetőségét is megadja. Erről a lehetőségről tanít a fügefa esete a mai evangéliumban. Azt azonban ne felejtsük, hogy az újjászületés lehetőségének nem emberi érdemünk az alapja, hanem Isten irgalma.  (Horváth István Sándor)

https://www.youtube.com/watch?v=qLo8_TtCCl4&feature=related

Uram, Istenem, őrizz meg engem attól, hogy valaha is terhesnek érezzem a munkát, vagy kedvetlen legyek hivatásomban.
Adj kitartást, örömet, mellyel végzem a munkámat, valamint hasznosan, jól gazdálkodjam az idővel, ne fecséreljem el haszontalan beszélgetéssel, vagy időtöltéssel.
Adj nekem oly erős szeretetet, hogy az, amit mára rendeltél nekem, ne teher legyen, hanem öröm.

Isten szeretetéről tanúskodik az a tény, hogy időnként figyelmezteti a helyes útról letérő embert. Néha egy-egy személyt küld, aki világosan megmondja, hogy milyen következményei lesznek annak, ha valaki ragaszkodik bűnös életéhez vagy egyértelműen megmondja, hogy mit kell tenni a jövőben. Máskor a világos emberi szó helyett valamilyen jel szolgál figyelmeztetésként, amelyet már nehezebb észrevenni, illetve értelmezni. De ezek az isteni jelek is azt a célt szolgálják, hogy megváltoztassuk életünket. Aki viszont semmibe veszi Istent és az Ő törvényeit, annak semmiféle jel sem számít, s mindenféle figyelmeztetést semmibe vesz.

Meghallom-e Isten szólító szavát?

Kell találni egy embert, aki gyönyörűnek hív és nem csak csinosnak.

Aki felhív, amikor bele vagy gabalyodva,

aki fennmarad csak azért, hogy lássa, ahogy alszol.
Várni egy srácra, aki homlokon csókol,

aki akkor is meg akar mutatni az egész világnak,

amikor csapzott vagy,

aki a barátai előtt is fogja a kezed.
Várni arra az egyre, aki állandóan emlékeztet rá,

hogy mennyire érdekled őt és hogy milyen szerencsés, hogy vagy neki.
Várni arra az egyre, aki a barátaihoz fordulva azt mondja, "...Ő az."

Bizony, bizony! Végre megszületett Katicám és Balázs második kislánya is, Anna Boróka. Nagy volt a várakozás, a nagytesó, Sára is sokat emlegette a "kitettvért", vagyis a kistestvért.
Nagy örömöm volt, mikor szombaton este hívott Kata, hogy nemsoká úgy érzi, meg lesz a kisbaba. Azon a hétvégén, legfőképp a baba miatt mentem haza és reméltem, nem 15-én fog megszületni, ahogyan azt a doktorok ígérték. Már szombat éjjel alig bírtam aludni, jött is az sms éjjel 1-kor, hogy elindultak a kórházba. Sáránál is a kórházban voltam, mikor megszületett, így ennél a babánál is szerettem volna ottlenni. Már hajnali 4 órakor elindultam, a kistarcsai kórházba, hogy egy légkörben imádozhassak velük-értük, szurkolhassak nekik.
Jó érzés volt, mikor Balázs ki-kinézett a folyosóra és ragyogott. Láttam a szemében, hogy minden rendben odabent és ebben rendíthetetlenül hisz is a továbbiakban. Valahoy az ember ilyenkor olyan kis zavart, hogy nem nagyon tud értelmesen beszélgetni, de közölte velem, hogy öregszünk... Kétgyermekes apa lesz. Aztán még a születés előtt megérkeztek Katica szülei Nyíregyházáról.  Kicsit beszélgettünk, de persze ilyenkor mindenki  annyira drukkol nekik, hogy  az ember ilyenkor nem beszélgetésben váltja meg a Világot, hanem  imádkozik  vagy szorít a bentlévőekért. 

Aztán kaptunk egy sms-t, hogy KISLÁNY!, majd a  kis virágszált is  megcsodálhattuk, a büszke apukája karjaiba simulva.  Ilyen szép babát még nem  láttam.  Mint aki pikk-pakk született, semmi szenvedés nélkül, rózsaszín bőröcskével. VÁRVA, SZERETETBEN.

(A képek Simon András grafikái, gyermekáldáshoz.)

Lassú és fájdalmasan szép az út, melyet
a megismerés átláthatatlan labirintusában
kell megtennünk a szeretet lény szívéig.
A türelem a szeretet kincseskamrája.

"A boldogságot keresve földi életünk során sokféle utat bejárunk. Néha azt gondoljuk, hogy megtaláltuk azt, ami életünket boldoggá teheti, de aztán sokszor csalódunk. Néha azt hisszük, hogy másoknak egészen jó tanácsokkal tudunk szolgálni a boldogságot illetően, de aztán kénytelenek vagyunk beismerni, hogy még a magunk igazi boldogságát sem találtuk meg. Mi boldogít minket valójában? Ki boldogít minket? Hol találjuk a boldogságot? Minderről vannak emberi elképzeléseink, amelyek ideig-óráig boldogítanak is minket, de nem tartanak sokáig. Jézus emberi szemmel nézve, emberi ésszel gondolkozva kissé furcsa útját ajánlja a boldogságnak. Valójában az értelmi megfontolások nem visznek minket előbbre. Érdemes elkezdenünk Jézussal megvalósítani e tanácsokat."

Labdazsonglőr lányaink vannak. Ki gondolta volna ezt fél évvel ezelőtt? Ugyan "Mr.Big" ,vagyis a lányok apja nagy focirajongó, a vonzalom a labda iránt 2 hónapja keződött igazán...

Bellánk amint labdát látott rúgta, gurította, dobta, csak egy helyben ne legyen. Bella olyan pontosan céloz és olyan jól rúg, hogy csak ámulunk és bámulunk. :o) Persze ehhez a legjobb partner apa, de minket lányokat sem kímél, ugyan gyakran nekünk csak a "kapu" szerep marad.

Dorkánk is hamar csatlakozott a nagy labdaszerelemhez. Élete első labda eldobása március 2-án volt, amikor is egy nyuszis bőrlabdát, két kézzel szépen megtartva, eldobott. Nemrégiben, kb. 2 hete felfedeztem, micsoda jó lehetőség nyílik a ház oladalában focizni.  Ott egy  másfél méternél talán vékonyabb  átjáró van, kétoldalt jókora  fallal, így a labda sokat  visszapattan, viszont nem megy el tőlünk messzire. Dorka jobb kézen vezetve úgy megy már, mint a golyó, így a labda utólérése nem nagy kunszt, azonban 1-1 sikeres rugás mindig mosollyal zárul a siker.

A Takács család már 3 főt jelent! Apát, azaz Gábort. Anyát, azaz Ágit. Bébist, azaz Olivért. Bizony, ők már egy család, mert született egy kisbabájuk és nagyon boldogok.

Olivér társaságát épp a 44. földi napján sikerült élveznem, ami egy szép vasárnap volt. Látogatóba menet ugyan kissé eltévedtem, de aztán kárpótolt a fiatalúr. Aki nem volt túl jókedvében, de hordozta magában mindazt a sok kedvességet, bájt és szeretet, amit a szülei és a kis drukkolóik beleálmodtak.

Az Ilonák napja.

Az én kis Mamám nevenapja.

Akit a másik papám csak Ilonkának hív. Anya nagymamája is Ilona volt, talán innen az, hogy nagypapám mindig Ilonkázza a Mamám. Anya mondta, hogy nagy pogácsázás volt aznap délután. Ennek örülök! Ákosommal majd hétvégén köszöntjük fel, biztosan arra is készül majd valami finomsággal. A szerettem, mindig úgy készíti a lelkét, ha megyek/megyünk hozzájuk. Érzi, hogy nincs más, csak Ő. Az egyetlen, akinek valaha ki tudtam mondani, hogy Mama. Akiről az anyukám, majd a kommentár rovatban részletesen kifejti, hogy miért ő a világ legjobb, dupla nagymamája. :o))) Mert tudta, hogy duplának kell lennie.

Anya anyukája még az érkezésem előtt átköltözött a holtak országába.

Aztán a nagypapám elvett egy másik asszonyt nőül. Akiről szintén szól a mai nap. Ma éjjel, csak a jó Isten tudja, mikor, magához hívta. Már biztosan várta az asszony ezt a kaput, volt ideje felkészülni. Volt ideje elköszönni azoktól, akikhez a földön tartozott. Fájt a lelke, ezt bizton tudom. Sosem tudtam igazán szeretni őt, mert gyakran irígy volt. A szeretetre. Amit látott a mieinktől, de az övéitől nem. Ő biztosan nagyon szeretett bennünket, gyakran emlegetett még a betegágyán is. Régebben amikor  Csibének szólított, szívem szerint lenyeltem volna keresztbe, mert így csak Papám nevezhet és Anya. Az utolsó előtti találkozásunkkor nem volt tiszta állapotában. Később mesélték neki, hogy bent voltam a kórházban. Anyát kérte, mondja meg nekem, hogy ne haragudjak rá. Egy pillanatig sem volt akkor bennem ilyen érzés. Aztán rá 6 napra találkoztunk. Szép voltam és készültem lelkileg, mert éreztem, hogy ez az utolsó. Kértem segítséget és erősítést, hogy ne sírjak előtte. És ez megadatott. Ahogy beléptem a kórterembe, egy pillanatra átfuthatott az agyán, hogy ébren van-e vagy csak képzeleg. Mikor meglátott, örömében szólt: Szia Csibe! És tudott beszélni és tartotta magát, pedig ő is tudta, hogy nem látjuk egymást többé. Az orvosok előtte lévő nap mondták azt neki, hogy köszönjön el mindenkitől. Istenem, köszönöm, hogy egy ilyen szép mondattal tudatták vele a tényeket!

Aztán mikor döntött a sorsáról az Úr, még adott neki egy bő fél évet, hogy változzon. És úgy gondolom, akkor ahogyan csak tehette, változott. Onnantól szerettem.

"Fordítsa az Úr, az Ő orcáját Rád és adjon békét Tenéked!"

    Szeretettel: Csibe