Az Ilonák napja.

Az én kis Mamám nevenapja.

Akit a másik papám csak Ilonkának hív. Anya nagymamája is Ilona volt, talán innen az, hogy nagypapám mindig Ilonkázza a Mamám. Anya mondta, hogy nagy pogácsázás volt aznap délután. Ennek örülök! Ákosommal majd hétvégén köszöntjük fel, biztosan arra is készül majd valami finomsággal. A szerettem, mindig úgy készíti a lelkét, ha megyek/megyünk hozzájuk. Érzi, hogy nincs más, csak Ő. Az egyetlen, akinek valaha ki tudtam mondani, hogy Mama. Akiről az anyukám, majd a kommentár rovatban részletesen kifejti, hogy miért ő a világ legjobb, dupla nagymamája. :o))) Mert tudta, hogy duplának kell lennie.

Anya anyukája még az érkezésem előtt átköltözött a holtak országába.

Aztán a nagypapám elvett egy másik asszonyt nőül. Akiről szintén szól a mai nap. Ma éjjel, csak a jó Isten tudja, mikor, magához hívta. Már biztosan várta az asszony ezt a kaput, volt ideje felkészülni. Volt ideje elköszönni azoktól, akikhez a földön tartozott. Fájt a lelke, ezt bizton tudom. Sosem tudtam igazán szeretni őt, mert gyakran irígy volt. A szeretetre. Amit látott a mieinktől, de az övéitől nem. Ő biztosan nagyon szeretett bennünket, gyakran emlegetett még a betegágyán is. Régebben amikor  Csibének szólított, szívem szerint lenyeltem volna keresztbe, mert így csak Papám nevezhet és Anya. Az utolsó előtti találkozásunkkor nem volt tiszta állapotában. Később mesélték neki, hogy bent voltam a kórházban. Anyát kérte, mondja meg nekem, hogy ne haragudjak rá. Egy pillanatig sem volt akkor bennem ilyen érzés. Aztán rá 6 napra találkoztunk. Szép voltam és készültem lelkileg, mert éreztem, hogy ez az utolsó. Kértem segítséget és erősítést, hogy ne sírjak előtte. És ez megadatott. Ahogy beléptem a kórterembe, egy pillanatra átfuthatott az agyán, hogy ébren van-e vagy csak képzeleg. Mikor meglátott, örömében szólt: Szia Csibe! És tudott beszélni és tartotta magát, pedig ő is tudta, hogy nem látjuk egymást többé. Az orvosok előtte lévő nap mondták azt neki, hogy köszönjön el mindenkitől. Istenem, köszönöm, hogy egy ilyen szép mondattal tudatták vele a tényeket!

Aztán mikor döntött a sorsáról az Úr, még adott neki egy bő fél évet, hogy változzon. És úgy gondolom, akkor ahogyan csak tehette, változott. Onnantól szerettem.

"Fordítsa az Úr, az Ő orcáját Rád és adjon békét Tenéked!"

    Szeretettel: Csibe