"Áldjon meg Téged az Úr! Áldjon meg Téged az Úr!
És őrizzen meg Tégedet!
Világosítsa meg az Úr az ő orcáját terajtad,
És könyörüljön terajtad!
Fordítsa az Úr, az ő orcáját rád, fordítsa az Úr, az ő orcáját rád,
És adjon békét Tenéked."

Ez a néhány sor, sok embernek erőt, szeretetet, szeretve vagyok, gondolnak rám, áldást kérnek rám érzését kelti. Én is hiszek ebben.

Bécsben sikerült egy nagyon jó kis katolikus ifjúsági csoportot találnom, ahol heti gyakorisággal találkozunk, imádkozunk együtt, hétvégénként misére járunk együtt, majd egy jót ebédelünk közösen, énekelgetünk, zenélünk, hiszünk, drukkolunk egymásnak, megosztunk.

Rájöttem, hogy mekkora ereje van a közösségnek, s milyen megható együtt imádkozni, énekelni, s milyen mély érzés, amikor valakire közösen kérünk áldást. Ilyet előtte sosem tapasztaltam, de nagyon fellelkesített, hogy a saját kis életemben is kamatoztassam ezt az imádkozási formát.

Így, amikor a kis kedvenceim változásokon mentek át, gyógyulni készültek, ünnepeket ültünk, énekeltem nekik egyet, gyakran csak magamban. Gondoltam, megosztom most veletek, az ezzel kapcsolatos élményeimet.

Sokat tűnődtem azon, hogyan engedjem el Dorkát, mielőtt Amerikába utazik. Nem gondolkodtam tárgyi dolgokban, hiszen nem elbúcsúztam tőle, csak néhány hetet külön töltöttünk, de azt tudtam, hogy segítség kell melléjük. Szerencsére volt lelkierőm megfogni és a gyerekszobában, ketten énekelni egyet neki.

Aztán született egy magamban éneklés a foci EB elődöntőjénél, ahol egy kedves barátnőm csodájában vehettem részt. Két kéz egyszercsak összeforrt.

Katicám diplomát kapott az Evangélikus Hittudományi Egyetemen. Az ünnep részese lehettem én is. Egyszer csak felállt, a vártnál nagyobb pocakjával átvette a diplomáját. Rá is áldást kértem, hogy a hivatását úgy tudja gyakorolni, ahogy a legpéldamutatóbb. Egy evangélikus hitoktató, akinek a férje lelkész lesz, talán úgy tudja a leghelyesebb utat mutatni, ha a családjával békében él, az Úrhoz közel, a mindennapokba beengedve. Biztosan remek érzés lesz majd más családok példaképe lenni, amit nap mint nap építesz, amiért hálát kell adni. Bármikor találkozunk, én is mindig egy újabb csodát fedezek fel a családotokban, Sárában, a türelmedben.

Az augusztusi cikkek között is van egy, ami nagyon különleges számomra. A címe: Áldjon meg az Úr! Ezt a cikket egy különleges napról írtam, amit a Györe családdal tölthettem. :o)

Aztán eljött június 28-a délelőttje, amikor az én „kis” Gáborom lett 21 éves. Fél 11-kor be is mentem a Stephansdomba, de éppen egy egyházi zenekar próbált, így nem tudtam elcsendesedni. Bementem a közeli templomunkba és leültem. Egyedül voltam. Előtte néhány nappal többen énekeltünk együtt és nagyon szép volt, gondoltam ma én is megteszem ezt ezzel a dallal egyedül, hangosan.

Július 5-e termékeny nap volt az áldáskérés tekintetében. Éppen a kis blogomat bővítgettem, mikor telefonhívásom érkezett Ákos nagybátyjától, hogy bővült a családjuk, megszületett a kis Olivér. Már nagyon vártuk, sokat gondoltunk rájuk. És a kis Olivér szülei nekem kifejezetten kedvesek, így örültem, hogy békében zajlottak az események.

Valamint Judit és Gábor házassági évfordulója is aznap volt, így rájuk is áldást kértem.

Úgy gondolom, itt is bővülnek majd a körök… :o)