Azon szerencsések közé sorolhatom magam, aki elmondhatja magáról… ugyan a csajszik nem aludtak délután egy szemet sem, mégis jókedvűek voltak egész délután, mintha kialudták volna magukat. Nagy nevetések, sikongatások, minden a legnagyobb rendben. Azonban Maminak arcüreggyulladás van talán, elég rosszul is fest, ledőlt délután.
Nekivágtunk a lányokkal, hogy 2-3 órára üres legyen a lakás és lehetősége legyen kicsit Juditnak gyógyulni. A kastélyig lebuszoztunk kerek egy megállót, mert Bellának az nagyon tetszik. Ilyenkor nem ültetem fel, hanem nagylányosan kapaszkodik, olyan peckesen, hogy még az emberek is megmosolyogják. Leszállás után besétáltunk a kastélyudvar egyik kapuján. Érdekes, mert rögtön észrevettem három „ikres” családot. Mintha a szemem szelektálna… erről mesélt már nekem Judit. :) Vettünk Kartoffelpuffer-t, ami olyan, mint otthon a tócsni vagy lepcsánka, ki hogyan ismeri (lereszelt krumpli megsütve liszttel és tojással, Ákim egyik kedvence). Bellánk nagy hóhányó, azonnal közölte, hogy „kérsz”. Szeretem, ahogy vág az agya, az utóbbi egy hónapban nagyon szépen megtanult beszélni. Jelenleg nagyon sok szót még kijelentő hangsúllyal, de a kérdő mód ragozásával használ. Azonban gyakran már olyan szép mondatokat mond, hogy csak nézünk és gyönyörködünk benne…
A parkban sok látogató volt. Futók, gyaloglók, sétálók. Furcsállottam, hogy nagyon sok olyan embert láttam, többségében középkorúakat és idősödőket, akik egyedül üldögéltek, sétáltak. Vajon magányosak? Néhányuk zenét hallgatott, más csak nézett ki a fejéből vagy megcsodálta a lányainkat és mosolygott hozzá. Bella a kis fonott kosarával olyan, mint Piroska, csak rózsaszínben. :) Bájos, s nagyokat mosolyog, ha fut felém, mert hívom.
Dorkát is kivettem a babakocsiból, s jártunk a hámban, élvezte, sikongatott. Az emberek persze néztek. Vajon miért tanítom így ezt a gyereket járni? Jól vagyok én? Hozzá kell szoknunk a tekintetekhez. Nagyon sokan itt is csodálják Dorkát, s ez jó érzés. Csak a családja tudja, honnan kűzdötte ide fel magát, s az útnak még közel sincs vége… :)
Sokat gondolkodtam, mi jobb Dorkának és a fészkének. Ha felvállaljuk, hogy vannak még foltok és a hétköznapokba is belevisszük a tanulását vagy ha csak a lakásban fejlesztjük. Sosem beszéltünk arról felnőttek, sem ketten, sem hárman, hogyan alakuljon ez a dolog. Ahogy olvashattátok, Judit az uszodában mondta, hogy járjak ki Dorkával az előtérig, s akkor éreztem nyilvánvalónak, hogy innentől „szabad az út”. Nem akartam erről én dönteni, hiszen ez az ő életük, az ő családjuk, én ebben a láncban csak egy gyöngy vagyok. Nem tudhatjuk meddig, azt sem tudjuk miért pont én. Jelenleg azt érzem, hogy ez így jó és úgy érzem, őszintén kölcsönös. Dorka életében fontos lesz azt pontosítani, hogy ő mindig is egy kuriózum lesz. Az emberek hamar látják, hogy baj van a szemével. Ezt el kell majd vele fogadtatnunk, mihelyt ott lesz az ideje. Azonban olyan szeretettel közeledik mások felé, hogy utánozandó. Érdeklődő, nagyon mobilis és van humora. Csintalan és akaratos, elbűvölő a mosolya. És ahogy bújni tud… A hangulatváltozások főhősnője. :)
Vissza a sétához… Hideg téli délután volt, de a lányoknak nagyon jó kedve volt. Bella egy apró sárga virágot letépet, s odajött vele. Nem nagyon tudta, mit kezdjen vele, csak megfordítottam a kesztyűs tenyerem és ő beletette a kisvirágot. Szerintem még nem csinálhatott ilyet. Aranyos volt nagyon. Aztán kavics, föld, ázott levél, botok gyűjtése a kosárkába.
A parkban a séta elején olyan padok mellett haladtunk el, amiknek a háttámlájára osztrák cégek nevei voltak gravírozva, mint támogatóké. Majd egy másik útszakaszon sokkal különlegesebb padok voltak… Néhány belőlük:
Katherina+Wolfgang,1978.08.17.
Susanne, willst du meine Frau werden? Wolfgang, vagyis Susanne, akarsz a feleségem lenni?
Für meinen Enkel (unokáimnak)
És volt egy orvos is, aki a betegeinek „vásárolta” az ő kis padját…
Rögtön az jutott eszembe, hogy a szüleim is biztosan csináltatnának hasonló padot, a felsoroltak közül az első vagy a harmadik változatban… :)
És hogy Jani papámnak biztosan nagyon tetszenének ezek a padok és mindegyiket lefordíttatná.
Aztán séta a kijárat felé, hogy még egy villamosozásra is maradjon idő. Majd a kijáratnál, ahol a krumplis még sütögetett, Bella közölte, a krumplis-bácsi felé mutatva, hogy „kumplit kész”. Ki tudott volna ellenállni?
Aztán hazafelé megtörtént a kis buszos eset, többet nem is mesélnék róla.
Majd este fürdés, s közös vacsora, ötösben. :) Kicsit beszélgettünk, a lányok még mindig jókedvűek voltak, a nagy séta ellenére is. Bella, mihelyt ágyat ért, azonnal elaludt, Judit mondta, még el sem mentem, már aludt. :) Dorka mindig nehezen alszik el, s kínozza az éppen „jöjjön”-ügyfeleket, ugyanis Bella, minden alvás előtt választ egy éppen aktuális altatót, s közli mindenkivel, hogy pl. „Mami jöjjön, Apa pápá”, szólt a tegnapi… :)
