Van úgy, hogy eljön az idő és csendben, búcsút kell vennünk. Ma volt az utolsó vasárnap hogy itt voltam egyedül. Advent 3.vasárnapja van.
Délelőtt elmentem templomba. A mise ugyan csak negyed 11-kor kezdődött, azonban már háromnegyed 10-től harangoztak, 10 percenként. Ahogy mentem az utcán, láttam, sokan arra tartanak, mintha a fél város oda igyekezne. Idősek köszönnek egymásnak, fiatalok és gyerekek örülnek egymásnak. Már három gyertya égett az adventi koszorún, ami nemesen egyszerű volt. Csak egy fenyőágakból készített nagy karika, rajta 4 lila gyertya, s a koszorút lila szalag fonta körül. Nem voltak rajta díszek, meg nagy flancolás, mégis úgy világítottak azok a gyertyák, mintha egész héten erre készültek volna. Arra, hogy díszek nélkül is teljesítsék a feladatuk.
A soknak tűnő ember, elveszett a sorokban. Gyerekek, felnőttek, öregek várták, hogy elkezdődjön a szentmise. Volt olyan apuka, aki az édesanyjával és két gyermekével érkezett. Mosolygósan tették be lábukat az Úr házába. Nagyobbik kislányukat, aki 2.5 éves lehetett, a nagyi tolta, kisebbik 9 hónap körüli lányukat pedig ő. Tetszettek nekem. Az anyuka biztosan otthon főzte az ebédet, majd várta őket. Az ajtónál van két doboz, ahonnan mindenki kivett egy énekeskönyvet. Miután az apuka kivette a nagylányt a babakocsiból, ő is ezt megtette, de a faládából kivett még 2 kemény, leporello gyerekkönyvet. Nagyon ötletesnek találtam ezt a templomtól, hogy a még aránylag kicsiket így csitítgatják :) Majd az apuka leült és nekiállt kipakolni. Egy cumisüveg, egy cumi, egy kulacs és egy műanyagdoboznyi süti került elő még a babakocsiból. Mindenre be volt biztosítva :)
A mise elkezdődött, mondanom sem kell, hogy túl sok mindent nem értettem, de mivel szerencsére a szertartás menete majdnem ugyanaz, így a kis Bibliámból, tudtam, mikor következik az Olvasmány, a Szentlecke, majd a Zsoltárok, így azt magamnak akkor felolvastam, mikor ugyanezt németül tették. A Miatyánkot is magyarul mondtam. Ők utána, mikor kezet fogunk a másikkal, nem azt mondják, hogy „legyen békesség köztünk mindenkor”, hanem, hogy „Freund sein” vagyis „barátok vagyunk”.
Aztán mise után kicsit körbenéztem, itt van két jókora tábla a született babák hirdetésére, s a távozottak hirdetésére is. Gyújtottam mécsest is.
Hazafelé nagyon átfagytam, pedig az út nem több 1.5 kilométernél. Aztán ebédcsinálás. Az eredmény látható. Úgy döntöttem, az itteni életem is méltó a 4. gyertya meggyújtására, így itt ma ünnepeltem. Furcsa érzés volt, hogy az adventi kosárka majd hazakerül és többet nem lesz itt használva. Éreztem, hogy itt az elválás ideje.
A magam kis élete, amit itt töltöttem, megérdemelte, hogy csendben, mikor még egyedül vagyok, úgy adjak hálát, s úgy köszönjek el. Köszönöm az eltelt időt. Remélem, hogy hasonlóan különleges időszakok várnak még rám és ránk. Itt voltak az első kis szárnypróbálgatásaim és viharaim, így felejthetetlen marad majd ez a csoda kis 4 hónap, amit Bajorországban tölthettem. 
