Pénteken Balatonszárszóra voltam hivatalos. Katica, Sárika és Balázs vártak ott, Balázs ott felügyelt az Evangélikus Misszió- és Konferencia Központot, egy gyönyörű helyet. Róluk még nem írtam, így néhány mondatban bemutatnám őket. Katica Petős barátnőm, 3 éves közeli, folyamatosan épülő, bővülő, erősítő, egymást építő szeretet veszi körül a kapcsolatunkat. Balázs Katica férje 2006. tavasza óta, valamint jövőbeni esküvőnk egyik fő szereplője, a lelkészúr :) Szóval, Balázs lelkész lesz, de mellette riportokat készít rádiókban, újságcikkeket publikál, a Pepita Bakancs Túraegyesület főembere, néha szállodaigazgató és egy büszke és nagyon példamutató családapa. Sárika szerelmük gyümölcse. 2006.szeptember 15-e óta él közöttünk, persze a lelkünkben már nagyon régóta szeretgettük. Sára egy huncut leányka, aki nagyon szereti az embereket, minden találkozásunk egy újabb út az ő szívéhez. Nagyon közel állnak ők hozzám. 
Már a vonatról láttam a gyönyörű üdülőt, s a kapuajtóban Katicát és Sárát. Értem jöttek a vasúthoz. Sára kicsit nyűgös kedvében volt megérkezéskor, de a mosolyok azért nem maradtak el. Balázs épp kukát mosott. Ez egy fontos momentuma volt az ő napjának, mert egy pisztolyos slaggal végezte ezt a műveletet olyan örömmel, mint egy gyerkőc.
Aztán közösen reggeliztünk. Sárika természetesen mindenkitől kiharcolt valami kis falatka ennivalót. Olyan édes, ahogy nyújtogatja a kis kezét és kérlel a szemével. Persze a megkapott ennivalóval leginkább csak játszik. Teljes élvezettel. Azért nagyon ügyesen a szájába is tesz néha belőle és a miénkbe is. :) Kicsit megcsócsált, szájából kivett falatokat olyan szeretettel tett bele a számba, hogy nem volt szívem nem elfogadni. Szeretlek :)
Délelőtt homokoztunk egy csoda kertben, gyönyörű kilátással, a Balaton partján. Illetve a cselekvés leginkább úgy igaz, hogy mi megtöltöttük a formákat, s kiborítottuk Sárának, ő meg folyamatosan kóstolgatta a homokot… Ez a gyerek tuti egészséges lesz :) Aztán játszottunk egy nagy matracon, amin Sára csücsült, s élvezve nevetgélt azon, hogy a matracot mozgatva, ő pattogott azon, mint egy kis labda. Egy másik babára is vigyáztunk Borókára, aki egy lelkésznő 4. gyerkőce. Természetesen a kislány Katicánál volt, hiszen engem még sosem látott. Kedvencünk tudatába azonnal központosult, hogy az ő mamája ölében más van… A hintaágyban ültünk, mikor Sára egyszer csak remek haditechnikát forralva az ő 11 hónapos buksijában, támadást indított. Borókát mindenképp szerette volna megszabadítani a cumijától, ami a kislány alkotóeleme. Aztán egy kis csapkodás, néhány combtaposás anyánál, s máris elérte a kis célját. Borókát addig szelidítettem, míg mosolyogva jött hozzám, s mindkét lány nyugodt volt. Majd hívtuk Balázs apát, hogy megmutassuk neki az újabb tudományt. Balázs felvette Sárát, míg mi elmeséltük a történetet. Megölelgette kicsi lányát, s ő is biztosította őt arról, hogy kettejüknek ő a legfontosabb. Aztán, gondoltuk, mivel Katica keze megüresedett, viccből visszaadom neki Borót. Sári persze azonnal nyújtogatta a kezeit az anyukája felé, s mint egy rendszabályozó elhesegette onnan keresztyén testvérkéjét.
Aztán pihi, majd finom ebéd. Bableves. Közös, éneklős ima, ami egy kívülállónak megható. Étkezések előtt meghúzták a nagyharangot, s ez is egy ceremóniát teremtett a légkörnek, az étkezéseknek. Sára még soha nem evett babot, de ezt úgy falta, hogy asztaltársasága remekül derült az ő éhségén, étvágyán. Ebéd után elmentünk egy játékboltba, ami nagykereskedés. A szülők a kisasszonyka születésnapjára vettek ajándékot.
Délután már nagyon meleg volt. Elhatároztuk, hogy bemegyünk a Balatonba fürdeni, azonban Sára nyűgös volt. Vizibiciklizni indultunk, két lány is velünk jött. Nagyon barátságosak voltak, a szállodában dolgoznak. Hoztak magukkal buborékfújót, s ahogy haladtunk a vízen, fújni sem kellet, mert a szellő elvégezte helyettük. Egy egész üveg buborék elfogyott, gyönyörű volt, mert a vizen megmaradtak a gömböcskék. Jókat nevettünk, kedvencünk hamar elaludt. A víz is langyos volt, igazi szép időnk volt. Részesülhettünk Balázsunk vízbeugrási kísérletében, ami vicces volt. Nagy nehezen átevickélt a jármű elejére, majd ott letérdelve, majd lehasalva beleereszkedett a vízbe. Annyira vicces volt, hogy mondtam neki, még 10 év múlva is erről cikkeznek majd a balatoni lapok, hogy a péceli lelkésztanonc vízbeugrása körülményes volt… :)
Leírhatatlan élmény átélni azt, ahogyan egy ilyen pici lénnyel érzi az ember, hogy fejlődik a kapcsolata. Hogy találkozásról találkozásra egyre közvetlenebb, egyre kevésbé „anyásabb”. Érzem, ahogy kezdeményez, s ahogy ő maga érezteti, hogy szeret, s egyre közelebb kerülhetek hozzá. Már nem én megyek oda hozzá, hogy belepuszilgassak a pocakjába, hanem ő mászik hozzám, s ajánlgatja fel a kis anyatejből gazdag édes testrészeit, hogy megharapdáljam. Ezt persze nagy kacaj követi, majd kihívóan néz anyukája felé, hogy „Nézd, hogy szeret ez a Szilvó! Már neki is hagyom ám, hogy harapdáljon, nem csak neked, Anya!”.
Még aznap este ők is jöttek haza Pécelre, mert időben megjött Balázs felmentője, Szabolcs. Jónéhány családtól elbúcsúztak Katicáék, s az egyik apuka olyan szépen mondta a mi kis királylányunknak, hogy „szerbusz”: „Sára, áldjon meg az Úr!”. Ez könnyesre mívelte a szemem, mert megéreztem, mennyi jó ember gyűlik itt össze. Hazafelé jókat beszélgettünk a vallásunk és a vallásuk mélyebb bugyrairól, buktatóiról, hibáiról és pozitív lehetőségeikről. Egy megállóban pattantam ki az autóból. Jobb volt így, mint elutazásom előtt hosszan búcsúzkodni. A búcsúba valahol mindig kicsit ottmaradok, beszorulok, nem tudok tovább menni, megmozdulni, szeretném még érezni a pillanatot. Jobb volt ez így. A legszeretettebb emberektől nehezen búcsúzunk.
Csodás nap volt ez nekem. Egy emlék, ami mindig velem lesz. Akkor is, ha nehéz pillanatokban leszek egyedül. És lesztek egyedül ti is. Ha hiányzunk majd egymásnak, a jó Isten mindig előhúzza a kis szívünkből ezeket a pillanatokat, hogy megerősítsen minket.
