Egy alkalommal, amikor Jézus tanított, ezt mondta a tömegnek: "Óvakodjatok az írástudóktól, akik szívesen járnak hosszú köntösben, és szeretik, ha nyilvános tereken köszöntik őket. Örömest elfoglalják a zsinagógában és a lakomákon a főhelyeket. Felélik az özvegyek házát, és közben színleg nagyokat imádkoznak. Ezért keményebb ítélet vár rájuk. "Ezután leült szemben a templompersellyel, és figyelte, hogy a nép hogyan dobja a pénzt a perselybe. Sok gazdag sokat dobott be. De egy szegény özvegyasszony is odajött, és csak két fillért dobott be. Erre magához hívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: "Bizony mondom nektek, ez a szegény özvegy többet adott mindenkinél, aki csak dobott a perselybe. Mert ők a feleslegükből adakoztak, ez pedig mindent odaadott, amije csak volt, egész vagyonát." Mk 12,38-44
Elmélkedés:
Özvegyek fillérjei
Gyermekkorom egyik legkedvesebb története volt Móricz Zsigmond: Hét krajcár című novellája. Sokszor elolvastam ezt a szegény emberek szegényes, de mégis derűs világáról szóló elbeszélést. A történet szerint az édesanya gyermekével együtt egész nap pénz után kutatott a házban. Hét krajcárra volt szüksége, hogy szappant vegyen és mosni tudjon. Az első három pénzecske még viszonylag könnyen előkerült a fiókokból, de a negyediket már nehezebben találták meg az almáriumos szekrényben. Végül az ötödik, meg a hatodik is előkerült nagy nehezen a kabátzsebek mélyéről, de a hetedik még mindig hiányzott, hiába kutattak érte mindenhol. Pedig ha egy hiányzik, akkor mit sem ér a többi hat, mert azon nem adnak szappant a boltban. Mivel nem volt mit tenni, tiszta szívből jót nevettek saját nyomorúságukon. Ekkor váratlanul beállított hozzájuk egy szegény koldus, aki nagy szánalmat keltve előadta siralmát, hogy segítsék meg őt egy kis pénzzel. Aztán a kéregetőből adakozó lett. Amikor ugyanis a koldus megtudta, hogy már csak egyetlen krajcár hiányzik a szappanhoz, szívesen adott az asszonynak, pedig ő sem bővelkedett. Már akkor megjegyezte magamnak tanulságként, amit később sokszor megtapasztaltam: a szegény ember mindig szívesebben adakozik, mint a gazdag.
A mai vasárnap evangéliuma egy másik szegény özvegyasszonyra irányítja figyelmünket, akire Jézus felfigyel a templomnál. Bár az ő adománya kevesebb volt mindenki másénál,
mégis az övét értékelte Jézus a legnagyobbra. Két fillér. Mindössze ennyi volt az özvegy vagyona. Két fillér. Csak ennyit dobott a perselybe, de ezzel mindenét odaadta.
Nem maradt semmije, egyetlen fillérje sem. Életét az Istenre bízta. Az ad a legtöbbet, akinek a legkevesebb marad.
Furcsa érzésekkel olvastam a napokban hogy Magyarország leggazdagabb emberei hány
milliárdot veszítettek vagyonukból az elmúlt esztendő folyamán a gazdasági válság miatt. Sok milliárdot buktak el, de továbbra is ők maradtak a legtehetősebbek és természetesen nincsenek mindennapi megélhetési gondjaik. Ők persze időnként szoktak adakozni is, például szegény vagy beteg gyermekek számára akár több millió forintot,
amely egészen nagy összeg azoknak, akik minimálbérből élnek. Vajon Jézus hogyan értékelné az ilyen adakozást? Hiszen ők is csak a feleslegükből adakoznak, s bizonyára nem volnának képesek arra, hogy mindenüket odaadják valamilyen nemes célra. Ők mindig csak annyit adnak, hogy továbbra is jól éljenek.
Van egy találós kérdésem: Ki nem akar a világ leggazdagabb embere lenni? A válasz egészen egyszerű: A világ leggazdagabb embere. És ez nem tréfa, hiszen Bill Gates a számítógépekből és programokból milliárdossá vált üzletember mondta ezt egy televíziós műsorban. Elárulta, hogy azért nem akar a leggazdagabb lenni, mert így túl nagy figyelem irányul rá. Ő persze nem arra gondolt, hogy szegény akar lenni, hanem csak megelégedne azzal is, ha néhány hellyel hátrébb szorulna a leggazdagabbak ranglistáján. De ha a gazdagok önszántukból nem is adnak oda sokat másoknak életükben, halálukkor tőlük is mindent elvesznek. Mindent. És akkor ők is szegények lesznek. Talán éppen ők lesznek a legszegényebbek.
Befejezésül mondok még egy történetet egy özvegyasszonyról. Igaz történetét évekkel ezelőtt olvastam. Az özvegy minden nap ott ült kis falujuk kis templomában az első padban a szentmisén. Egy napon ritka, ünnepélyes alkalom volt a templomban: a falu szülötte mutatta be első szentmiséjét. Az özvegy most is ott ült az első sorban, kezében az újonnan felszentelt pap újmisés szentképével. Meghatódva olvasta az atya újmisés jelmondatát: "...jött egy szegény özvegyasszony is, és két fillért dobott be." Könnyes szemmel egyszer az újmisést, máskor az ő szintén pap testvérét nézte, aki a prédikációt mondta a szegény özvegy két fillérjéről, aki mindenét odaadta Istennek. Tekintete hol az egyik, hol a másik papra tévedt. Mindkettő az ő fia volt. Mindenét odaadta Istennek. Két fia volt az ő két fillérje, amit Isten "perselyébe" dobott.
Most talán gondolkozzunk el azon, hogy mi mit adunk Istennek? (Horváth István Sándor)
Imádság:
Uram, mindent tőled kaptam, s mindent neked köszönhetek. Ezért kész vagyok tiszta szívből mindent visszaadni neked. Örömmel és szabad akarattal adok neked, Uram, mindent. Tartsd meg mindig ezt az érzést a szívemben, és vezess engem magadhoz!
