Már negyedik napja kínoz a vírus. Csak száraz kekszek, ásványvizek próbálnak segíteni, de nem megy. Munka után vettem egy pizzát, hogy lecsepegtett tonhallal, meg parmezánnal én ezt ma akkor is elfogyasztom és rendkívül jól leszek tőle holnap.
Megérkeztem a lakásba, s még kabátban böngésztem az e-mailokat és üzeneteket, melyek mennyisége jelölte, ma ünneplünk. A sütőt bekapcsoltam, hogy melegedjen. És akkor jött egy levél. Nem volt bíztató, sőt… Azonnal hívtalak. Be sem fejeztem a leveled. Tudtam, hogy baj van és jól éreztem, hogy Papóval. Nem kellett mondanod, tudtam, hogy magához hívta őt az Úr. Beszélgettünk. Illetve ezt nem hívnám annak, mert ugyan neked fáj, mégis én sírtam, piti dolgokért. Hihetetlen mennyire szerethetsz, ha ezt el tudod viselni.
Aztán letettem a telefont és továbbolvastalak, hogy még nem nő a pocakod, s Sárikád mekkora egy lurkó. Mikor, erre a sorra bukkantam, s sikítva vihogtam… :)
„Holnap jönnek Zsuzsikáék, meg Máté. Sütök neki névnapi pizzát, és majd gondolok Rád.(nagyon megtisztelő, hogy a pizzám az el nem felejthető ízek között szerepel:o))”
SZERETLEK