"A "nagy feladatoknak" sokszor mi magunk vagyunk a megrendelői. De a kicsiny, szürke, terhes gondok - minden bizonnyal Istentől valók.
Teljesítésük hasonló az imádsághoz, s minden körülmények közt Isten szolgálatát jelenti. S az érte járó fizetség is éppoly észrevétlen és csendes, mint magának Istennek a jelenléte. Éppoly észrevétlen, de éppoly bizonyos is."

(Új Ember, 1966. január 9.)

Erről a néhány sorról a jelenlegi munkám jutott eszembe. Célokat tűzünk ki, amik majd egyszer remélhetőleg, mint nagy feladatok, valóra válnak. A mindennapokban rögös út vezet ezek felé, amik csak kicsiny terheknek minősülnek, könnyebb apránként megoldani őket, azonban apránként adnak olyan sikereket, amiktől az ember nap mint nap szárnyal, erőre kap, bátorítást tud adni, nevetni tud. És hazafelé minden nap hálát adok, hogy ma is történt valami, amiben jobbak voltunk.

Tegnap Dorka látásfejlesztő óvónénije sokféle segédeszközt, játékot hozott nekünk, amiket én kértem és nagyon hálás vagyok érte. Mikor megérkeztem, néhányat ki is próbáltunk. Dorkámat sikerült úgy járatnom, hogy kötelet hurkoltam a háta mögé, majd a kis kezével megfogta azt, tartotta ügyesen. Én pedig a kötél két végét fogva, baktattam és ő csak nevetett és élvezte, hogy megint egy másik módszerrel járunk. Aztán hullahopp karikával jártunk. Egy óriásival :) A kicsi lányka oldalsó középtartásban pont meg tudja fogni a karikát, így nekem csak előről kell tartanom az eszközt, a fogásmegtartás remekül megy már. Nagyokat sikoltozott, miközben alig fértünk el az előszobában... Annyira jó volt látni... Istenem, tudom, hogy meg fog tanulni járni és nagyon ügyes lesz benne. A szülők és a mama is hisznek ebben, úgy érzem. Gábor szüleivel még nem találkoztam, ezért őróluk még ezt nem tudom, de biztosan nagyon drukkolnak nekünk.

Ma orvosi vizsgálaton voltak, s délutánra fáradt és nyúzott volt már a kis szentem, de odajött a lábamhoz és a térdemnél akart kapaszkodni. Leültem vele szemben, nyitott ülésben, oda négykézlábazott, felállt térdállásba a vállamnál és csak hagyta, hogy öleljem. Mint aki csak el akarná mesélni, milyen nehéz napja volt, de csak hisztizve tudná, annyira rossz, így ebbe a nyugis formába öntötte...