Szombaton bent voltam a városközpontban. Busszal mentem be. Elképesztő ez a nyugalom, ami itt sok emberből árad. A buszvezető bácsi mosolygós és megkérdezi, meddig mész, miközben a jegy ígyis-úgyis 1.5 euro. A házak és a táj, nap mint nap magával ragad. A buszon ülve nézek ki a piros lámpánál az ablakon. Csak bambulok. Egy néni mellettünk áll az autójával és néz engem. Mintha érezné, hogy nem itthoni vagyok. Éreztem, hogy néz és ránéztem. Rám mosolygott, visszamosolyogtam. Aztán a következő piroslámpánál újra a mosolygott. Melengette a szívemet nagyon. Mintha csak szép napot szeretett volna kívánni…