Pénteken, délután érkeztünk meg, s a fiúk már postafordultával, indultak is vissza, Magyarországra. Persze, előtte próbálták rendezni a körülöttem lévő kisebb-nagyobb problémákat. Az ember, bele sem gondolna, mennyi gikszerrel járhat, egy albérletbe való beköltözés… Talán sorolnám, hogy aki még ezen nincs túl, mire figyeljen :)A németeknél, pénteken 2 órakor már hétvége van. Mondanom sem kell, hogy a munkához való hozzáállásuk is mutatja ezt.
Telefon ugyan van az én kis szobámban külön, de se mobilt, se külföldet nem hívhatok róla. Csak belföld.
Az internetet 8 órán keresztül próbálta beállítani egy férfi, mire sikerült. Annyira drága volt, pénteken itt volt f5-f8-ig, majd felajánlotta, hogy szombaton délelőtt is eljön, én meg éltem a lehetőséggel. Mindezt ingyen. Nem fogadott el pénzt. A neve Christmann. Talán nem véletlenül? :)
Az akasztós szekrény akad, pedig még júliusban kértem, hogy csinálják meg.
A szobaajtóm annyira akad, hogy úgy kell „feltépni” és úgy kell rányomulni, hogy egyáltalán záródjon.
A fürdőszobában, a fürdőtálban nem megy le a víz. Még szerencse, hogy két fürdőszobánk van :)
A négy szobához egy Wc, az is akkora helyen, hogy épp, hogy az ülőke elfér…
Első éjjel beszakadt az ágyam. Jó, persze, én sem vagyok könnyű, de a lécek is olyanok, hogy a kis 80 kg-os Christmann alatt is beszakadtak.
A gyerekek nagyon édin kapirgálnak a macskaköves utcákban, a földön, persze népviseletben. Nem nagyon mertem őket fényképezni, mert nem hiszem, hogy örültek volna neki, de van 1-2 képem már a női folklor divatról. Egy-kettő igazán szép! De legjobban a férfiak ruhái tetszenek. Olyan mókás, ahogyan a térdzoknijukat hordják… Sokuknak zoknikötőjük is van, hogy ne csússzon le nekik. Ja, mondanom sem kell, hogy a zoknijuk olyan vastag fonalból van kötve, mint amilyet én otthon sem hordanék télen. Ehhez a zoknihoz persze csattos, fényesre pucolt lábbeli dukál. Bajor kantáros nadrágjuk általában vagy vadászzöld vagy szürke, néha fekete színű. Érdekes kalapjaik és zakóik vannak hozzá. Nagyon sok talán kézzel hímzett. Kicsit olyan érzésem volt, mintha egy mesébe csöppentem volna bele. 
