Egy alkalommal Jézus ezt mondta a zsidóknak:
"Bizony, mondom nektek: Aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert már átment a halálból az életbe. Bizony, bizony mondom nektek: Eljön az óra - sőt már itt is van -, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát.
Meghallják, és életre támadnak. Mert ahogyan az Atyának élete van önmagában, ugyanúgy megadta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában. A Fiúnak hatalmat adott arra is, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. Ne csodálkozzatok ezen! Eljön az óra, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát, és előjönnek sírjukból. Akik jót cselekedtek, feltámadnak és üdvözülnek; akik rosszat tettek, feltámadnak és elkárhoznak." (Jn 5,24-29)
Elmélkedés:
Hogyan juthatunk a mennybe?
A világirodalom legszebb elbeszélései közé tartoznak azok a Krisztus legendák, amelyek megírásáért Selma Lagerlöf svéd írónő 1909-ben irodalmi Nobel-díjat kapott. E legendás elbeszélések közül az egyik a mennyország játszódik. Arról szól, hogy egy napon - ha egyáltalán van értelme napról beszélni az örökkévalóságban - egy angyal jelentette a mi Urunknak, Jézusnak, hogy Szent Péter apostol igencsak búnak eresztette a fejét. A mi Urunk - elcsodálkozván azon, hogy valaki szomorkodhat az örök boldogság országában - nyomban elindult, hogy megkeresse Pétert, aki a földön és az égben is hűséges szolgája volt. Rátalálván a mennyország szélén azonnal észrevette, hogy Péter nem csak szomorú, hanem egy kis csalódottság és harag is ébredt szívében. A mi Urunk ennek okáról kérdezi az apostolt, aki elmondja, hogy azért keseredett el annyira és azért akar elmenni a mennyből, mert pár napja meghalt az édesanyja, de sajnos nem jutott a mennybe. Péter megkérdezte az Urat, hogy nem lehetne-e valamit tenni, hogy anyja a kárhozottak közül inkább az üdvözültek közé jusson. Mivel Péter hosszas beszélgetésük végén sem akarta beismerni, hogy anyja nem való a mennybe, ezért Jézus elküldött egy angyalt érte, hozza fel őt a pokolból a mennybe. Az angyal leszáll a hatalmas, sötét mélységbe, s miután megtalálta, megragadta Péter anyját, s emelkedett vele felfelé. Néhány kárhozott lélek az anyába kapaszkodott, s ők emelkedtek a mennybe. Az angyal semmit sem tett ez ellen, meg sem érezte a nagyobb terhet. Péter igen megörült, hogy édesanyja megmenekül, de észrevette, hogy anyja szabadulni akarván a többiektől kezüket megragadja, és egyenként rázza le magáról őket, akik így visszahulltak a mélységbe. Az angyal ekkor lassulni kezdett. Már szinte felért mennyországba, amikor Péter anyja az utolsó szerencsétlen lelket is lerázta magáról, de ebben a pillanatban az angyal nem tudta tovább vinni, s ő is visszahullt a mélybe. A sírásra fakadt Péternek ekkor a mi Urunk ezt mondta: "Azt gondolod, nem adnék szívesen mindenkinek olyan mennyországot, amely a tökéletes boldogság? Elfelejtetted, miért éltem a Földön? Hogy erre tanítsam az embereket: Szeressétek embertársaitokat, miként önmagatokat. És amíg ez nem így lesz, nem lesz hely földön és égen, ahol a fájdalom és a bánat utol ne érné őket."
Ma, halottak napján, a földi életből eltávozott szeretteinkre emlékezünk. Virágokat, koszorúkat helyezünk sírjaikra, és mécseseket gyújtunk, amelyek lángja az örök világosság fényét juttatják eszünkbe. Abban a reményben imádkozunk elhunyt szeretteinkért, hogy ők már a mennyországban vannak Istennél. Az imént hallott legenda, amely kicsit szomorúan végződött, sok tanulságot hordoz, amelyek közül most csak kettőt említsünk meg.
Elsőként azt, hogy a mennybe nem lehet egyedül eljutni. Valakit vinnünk kell magunkkal, különben mi sem fogunk megérkezni. Aki önző módon sajnálja másoktól az örök boldogságot és másokat akadályoz az üdvösségre jutásban, az maga sem fog eljutni oda. Törekedjünk tehát arra, hogy másokat is segítsünk a mennybe jutni, és magunk is igyekezzünk elérni oda.
A második tanulságot pedig Jézus szavai hordozzák: Aki nem tartja meg a felebaráti szeretet parancsát, nem juthat el az örök boldogságra. A mennybe csak akkor juthatunk el, ha szeretjük embertársainkat. Az érdemszerzés ideje pedig a földi életünk. Ezt kell felhasználnunk arra, hogy embertársaink szolgálatával, a mindennapi jócselekedetek gyakorlásával belépőt szerzünk a mennybe. Földi életünk legfőbb célja az
legyen, hogy eljussunk az örök életre és másokat is segítsünk eljutni a mennybe, ahol újra találkozhatunk üdvözült szeretteinkkel és a szeretet Istenével. (
Imádság:
Uram, te nagy és minden dicséretre igen méltó vagy; erős hatalmadnak, bölcs mivoltodnak sem vége, se határa. S íme, teremtett világod aprósága: az ember akar dicsérni téged. Nyakán a halál igája, lelkében bűne tüskéje, s az a bizonyosság, hogy a kevélyeknek ellenállsz, s mégis, ez a porszem kezed alkotása között: az ember dicsérni akar téged.
A te indításod bennünk, hogy gyönyörűség dicsérnünk téged, mert magadnak teremtettél minket, s nyughatatlan a mi szívünk, míg csak el nem pihen benned. (Szent Ágoston)
2008. november 2. - Halottak napja
2008.11.03. 23:52 sz.i.l.v.o.in.Ro.
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.