Egy fejlesztő játszóházban épp cipőt húzunk. Indulunk haza.

B:  - Szilvó, Szilvókám, boldog vagy?

Sz: - Igen, kis Bella. És te boldog vagy?

B:  - Igen.

Sz: - És miért vagy boldog?

B:  - Mert szeretlek.

A párbeszédet megelőzte egy héttel ezelőtti beszélgetésünk. Hazafelé, kéz a kézben, arról beszélgettünk, mikor nem boldog valaki. Aznap egy szomorú hírt kaptunk, Dorkának újabb shunt műtétre lesz szüksége, minél hamarabb. Én már akkor tudtam, hogy mi, felnőttek, bizony ma nem vagyunk boldogok.

Néhány megállapítás „gyerekfejjel” a boldogságra:

• Boldog vagyok, mert a Dorkával játszhatok.
• Boldog vagyok, mert az Apa meg a Mami szeretik egymást.
• Boldog vagyok, mert a Yorki kutya ma nem szökött meg.
• Boldog vagyok, mert jók a lányok.
• Boldog vagyok, mert senki nem beteg.
  
• Boldog vagyok, mert együtt vacsorázunk.
• Boldog vagyok, mert Szilvóval sokat énekelhetek.
• Boldog vagyok, mert szeret a Mami, az Apa, a Dorka,... és még sokan mások.
• Boldog vagyok, mert reggel óvodába mehetek.

Micsoda apró dolgok tudnak boldoggá tenni egy életet!

Ma azt válaszoltam, boldog vagyok. Abban a pillanatban, azt éreztem, a lehető legjobban alakult a mai nap. Ugyan történhetett volna sokkal rosszabbul is a mai nap, „de a felhők mögül, mindig sütött a NAP”! És mivel ma volt Doresz műtéte és a jele is napocska az óviban, én azt gondolom, talán jobbra fordul minden!